A megcsonkított kurosz-szobrok

Ekkor már egy i.e. 520 körüli időből származó dombormű maradványai, a Peiszisztratida Athéna Poliasz-templom oromcsoportja alakjai előtt álltunk, mely az istenek és gigászok harcát ábrázolja. Közelében a szintén ebből az időből származó koré szobor, mely a kor legnagyobb athéni mestere, Anténór műve.
A következő teremben a klasszikus szobrászat kialakulásának és stílusának értékes dokumentumainak számító híres koré szobrok láthatók, melyek az i.e. 480 körüli időre datálhatók. A pompás ifjút, vagyis kuroszt ábrázoló márványszobor pedig Kritiosz és Nesziotész athéni műhelyéből származik.

Kritosz ephébosza a szakértők szerint az első olyan fárfiábrázolás, mely szakít az archaikus kuroszok modoros szimmetriájával és valami rejtett mozgást, változékonyságot, egyfajta belső feszültséget fejez ki.

Ami leginkább megdöbbentő, hogy nem is annyira az idő viszontagsági, inkább a prűdség, az álszenteskedés tett kárt az általam látott kurosz-szobrokban. 

S ez a legtöbb ókori szobron tapasztalható: a keresztény kor túlzott szemérmessége a legtöbb meztelenül ábrázolt alakot úgy próbálta elkendőzni, hogy egyszerűen megcsonkította a szobrokat. Legalábbis így hallottam először egy múzeumőrtől, majd a szakértőktől is.

Ám mintha valamely hallgatólagos beleegyezés lengné közül, írásban sehol sem láttam ezt a feltevést – persze, lehet, hogy nem a megfelelő bibliográfiára bukkantam.

Másnap, a Nemzeti Múzeumban, ahol sokkal több szobor áll, még sértőbbnek tűnt ez a jelenség. Mert, ha épen hagyják a szobrokat, a művészetrajongók természetesen veszik s még a legszemérmesebbek is csak a harmóniát észlelik benne, de megcsonkítva, sajnos, megbomlik a harmónia és épp arra hívja fel a figyelmet, amit a prűd szellem titkolni akart.
Ezzel együtt a görög korék és kuroszok pompás alakok, melyeket korunk elpuhult, zömében elformátlanodott testű embere példaként állíthatna maga elé.

Szövegem hamarosan kipótolom képekkel is, hisz illusztráció nélkül aligha érdekes. Ezért itt nem is sorolom tovább az Akropolisz Múzeum kincseit, melyek a Parthenon oromcsoportjai erősen megrongált töredékeit mutatják be, mint pl. Kekrópsz és Pandroszosz csoportját vagy a kentaurt és a lapitha nőt.

De ott vannak még az Erekhtheion frízének maradványai, az Athéna Niké-templom balusztrádjának megmaradt lapjai, az Athénának áldozatot bemutató alakok, köztük a „szandálkötő Niké” is.

És, természetesen a kedvenceim, az Erekhtheion kariatida-csarnokának tökéletes leányalakjai, a korék, melyek jól megférnek egy három evezősoros hajót ábrázoló relieffel és az Athén és Szamosz szövetségét rögzítő szerződés sztéléjével.

S ahogy a legtöbb helyen akad egy-egy Nagy Sándor ábrázolás, az Akropolisz sem nélkülözi. Itt egy i.e. IV. századból származó Nagy Sándor portré látható, mely ismét eszembe juttatta, hogy később majd átfogóbban akarok szólni a nagy hódítóról.