A Propülaia felé

Újra a Parthenón és az Erechtheion közti térségen tolongtunk, ahol a turisták sokasága ismét nyüzsgő hangyabolynak tetszett nekem. Informatikus kolleganőnk ragaszkodott ahhoz, hogy visszakísérjük ide, mert még nem fényképezte le a kariatidákat. Hangosan ujjongott, hogy olyan magasan állnak, különben csak az embertömeget fényképezhetné!

S közben vége hossza nem volt önbírálatának, hogy már reggel óta itt bolyongott az Akropoliszon, de észre sem vette a szép kariatidákat – még jó, hogy találkoztunk, így legalább neki is megmondja valaki, mi is fontos itt! Hiába, ő csak az oszlopokat látta, azokon sem tudta mit kell néznie – szabadkozott, de épp öniróniája vallott arról, hogy sokkal többet tud, mint látni engedné. Értelmes emberként felismerte hiányosságait, s a falsüléstől rettegve, így próbálta elkendőzni a szorongását.

Zajos mókázása mindannyiunkra serkentően hatott, főleg Anci hangolódott rá a jókedvére és ő is buzgólkodva futkosott az épületmaradványok, oszloptöredékek és jókora kövek között. A tudós hölgy pedig mindenhol lefényképezte, hisz görögös ruhája pompásan illet a környezetbe.

Mikor elértünk a Propülaiába vezető lépcsőkig már mindenki őket nézte.
Aztán kolleganőnk derűsen villantgatta a fényképezőgépét a csúszós lépcsőkön botladozó turistákra is, de aki észrevette, az sem haragudott meg érte, inkább restelkedett saját ügyetlenkedéséért, hogy nem képes szilárdan megállni a lábán.

Jómagam szintén körülményesen, olykor szinte négykézláb kapaszkodtam fel reggel a Propülaiába vezető csúszós lépcsőkön, ám ekkor, lefelé haladva, még lehetetlenebb vállalkozásnak tetszett egyensúlyban maradnom az idő során jégsíkossá kopott köveken.

A lépcső tetejéről észrevettük egy, a miénknél is vidámabb csapat közeledését. Az öt lány, a mifelénk akkor még szokatlan kövérségük ellenére, olyan magabiztosan közeledett fölfelé, mintha sima aszfalton haladt volna.

– Látjátok ezt?! Hiába, ezek az amerikaiak mindig tudják, mit hogyan kell csinálni! Mezítláb vannak! – ujjongott tudós kolleganőnk, s egy-egy lábrándítással maga is lerúgta a cipőjét.

A közelünkben levők lelkesen megtapsolták és két idős hölgy fejét bólogatva leült a lépcső szélére és cipőfűzőjét gyorsan megoldva, követte a példáját.

Az amerikai lányok, akik közben máris felértek a lépcső tetejére, harsány nevetéssel integettek vissza. Én pedig tovább ügyetlenkedtem a csúszós, bőrtalpú szandálomban.