Az Akropolisz bejáratánál

A levegő forró, olvasztott üvegnek tűnt. Szellő sem illant, minden mozdulatlan volt.  És minden vakítóan ragyogott.

Otthon sosem esik ilyen szögben a napfény. S nem sima fehér márványról vetődik vissza! De nem sokat figyelhettem a légkörre, mert közben a bejárat küszöbéig sodródtam, ahol öt hat személy is egyszerre akart befurakodni. Ma már semmit mondó hasonlat, de emlékszem, akkor a múlt rendszer utolsó éveiben az élelmiszer üzletek előtt tolongó tömegekre gondoltam, ahol kézzel-lábbal kellett tülekednünk ahhoz, hogy gyermekeink s magunk számára némi élelemhez jussunk, különben kilöktek volna a sorból s lemaradunk… Nos, akkor, az Akropolisz bejáratánál a szellemi éhség adott erőt, hogy ne lökjenek ki. Végre, beértem! Megizzadtan, lihegve, leszakadt gombokkal, de telve emócióval.

Néhány métert végre szabadabban megtehettem, de amint elértem a kordonokkal kijelölt útra, ismét magával ragadott a tömeg. A feljáratot teljes egészében elárasztották a turisták, ki melyik irányba, mitsem törődve azzal, hogy akár fel is dönti a másikat. Hatalmas márványtömbök, magas lépcsőfokok, korlátok – a „Szent út”, mely a Propülaiához, a diszkapuhoz vezet.

A feljárat közepe táján, hátával szilárdan a magas falhoz támaszkodva, buzgó tanárnő gesztikulált, igyekezve a közelében tartani a tanulóit, de egyesek, hátukon iskolatáskával, úgy térdmagasságig lehajoltak és az emberek közt cikázva fogócskáztak. Ám a tanárnő csak mondta a maga lelkesítő szövegét s bár nem értettem, arcáról leolvastam büszkeségét, a görögök nagyságát, mellyel magára vonta a turisták figyelmét is.

De ez egyáltalán nem izgatta sőt, hogy hallgatósága akadt, még hangosabban és még látványosabb mozdulatokkal magyarázott. Két vásott kölyök épp az én lábamat taposgatva nevetgélt rajta, s közben a kezem ráncigálta, félreérthetetlen pantomimmal adva tudtomra, hogy a tanárnő elől rejtőznek mögém. De a hivatásos vezetők sem voltak kevésbé teátrálisak. Szónoki modorban mondták el a szövegüket, hajlongtak, mosolyogtak, de a nagy nyüzsgésben senki sem értette a szavukat. És, persze, rengeteg helybéli is ajánlkozott, személyes idegenvezetőnek, s minden nyelven sorolták mi mindent tudnának megmutatni.