Az athéni Dionüszosz-színház

Mint minden görög színház, az athéni Dionüszosz-színház is kultikus eredetű. Az első előadás i.e. 534-ben volt, amikor Theszpisz drámáját adták elő. A művelt világ ezt a dátumot tekinti a színjátszás kezdetének.
Az egykor a Dionüszosz Eleutherion szentélyhez tartozó Dionüszosz-színház a klasszikus korban a görög drámaművészet központja volt, ahol a kor legnagyobbjai darabjait adták elő.

A századok során a Dionüszosz-színházat gyakran átépítették. A fennmaradt adatok egyszerű felsorolása is hosszadalmas lenne, részben mégis felidézem a változtatásokat, mint a folytonos szebbre, jobbra való törekvés példáját.

Az i.e. VI. században még csak egyszerű tánctér, egy 24 m átmérőjű orchesztra, és az oltár állt a szent kerületben, ahol a nézők a domboldalról követték az eseményeket. A következő század elején az üléseket faállványzatra helyezték, de a kutatók tudnak valamiféle balesetről, mely i.e. 500-470 között itt, avagy az Agorán történt, amelynek következtében a színház tönkre ment.

A színház újjáépítésekor fapados nézőteret alakítottak ki, mely félkörben övezte az orchesztrát. Feltételezhető, hogy a színpadépületet i.e. 460 után formálták templomhomlokzat jellegűvé, két végén kiugró szárnyépületekkel.

Az i.e. V. században ismét jelentős átalakításokat végeztek a Dionüszosz-színházon. A legjelentősebb a színpadépülethez támaszkodó, délre nyíló oszlopcsarnok, ám az biztos, hogy a Periklész-kor remek drámáit még a fából készült színházban adták elő.

A kőből épült Dionüszosz-színház Lükorgosz korában, i.e. 330 körül fejeződött be, mikor is a nézőtér és a fa színpad helyére is kő épület került. Ennek háromkapus homlokzata lényegében ma is látható.

A hellénizmus idején ismét nagyobbították, majd valószínűleg az i.e. II. században megkönnyítették nézőtérhez vezető utakat is.

Nero korában, i.sz 61 körül T. Claudius Novius nevéhez főződik az újabb átalakítás. Egyebek között ekkor az orchesztra területe a felére csökkent, s az első sorokat márvány kerítéssel választották le.

A III. században hozzáillesztették a szónoki emelvényt, a bémát, majd az orchesztrát medencévé alakították, hogy a Dionüszosz-színház addigi drámai előadásai, majd gladiátorküzdelmei mellett az ekkor divatos „tengeri csaták” rendezésére is alkalmas legyen.

Igaz, a drámai előadásokon kívül már a klasszikus korban is rendeztek itt hivatalos ünnepségeket, sőt, kakasviadalt is. S az i.e. IV. században néha itt tartották a népgyűlést, mely a III. századtól aztán rendszeresen itt ülésezett.

A Dionüszosz-színház mai képe lényegében az. i.e. IV. századi Lükorgosz-féle kőbeépítésnek felel meg. Később csak a keleti és nyugati támfalak módosultak. Az egykor az Akropolisz meredek sziklafala tövéig emelkedő, jobbára a sziklára s némi töltésre helyezett üléssorokból már csak az alsók maradtak fenn eredeti állapotukban.

A drámai játékok annak idején a Dionüszosz-kultuszhoz kapcsolódtak, így természetes, hogy a színház első sorait elsősorban a papi méltóságok és az állami hivatalosságok számára tartották fenn.

Az ásatások során még eredeti helyén találtak rá a 14 pentelikoni márványtrónra. Mindegyiken felirat jelzi, hogy kit illetett meg. Például, az első sorban reliefekkel díszített, 67  faragott márványülés állt, a tisztségviselők és előkelőségek részére. Ezek java része ma is megvan. E mögött félkör alakban emelkednek az üléssorok.

Az első félkör közepén álló márvány karosszék volt Dionüszosz főpapjának a helye, mely mellé később Hadriánusz császári páholyt emeltetett.

Fénykorában a Dionüszosz színházban mintegy 15-16 000 néző láthatta az előadást, de tényleges befogadóképességéről nincs pontos adat. Platón például 30 000 nézőt említ, más becslés szerint a nézőtéren aligha férhetett el több 17 000 embernél.

Érdekes adat, hogy abban az időben a néző pénzt kapott azért, hogy a színházát látogassa. Athén elöljárói ugyanis annyira nagyra becsülték a színházművészetet és annak nevelő szerepét, hogy a szegényebb polgároknak „kieső jövedelem” címén napidíjat, a un. theorikont folyósítottak.

Nos, ez napjainkban sem lenne helytelen próbálkozás, persze, a hasonlóan nagyszerű drámaírók segítségével.

Az egykori Dionüszosz-oltár helyét nagy rombusz jelöli és látható a csonka Phaidrosz-féle béma is. A római kori alacsony színpadot, a pulpitumot, domborművek díszítik: egyiken Hermész bemutatja Zeusznak az újszülött Dionüszoszt, a másikon Dionüszosznak szóló áldozat jelenete látható, majd a guggoló Szilénosz, Atlasz társaságában, és az istenek tisztelgése a trónoló Dionüszosz előtt.

A színpadépület különböző maradványai között viszont aligha könnyű a laikusnak eligazodni.

A feltárt feliratos talapzatok szerint egykor híres művészek, költők, zenészek, szobrászok valamint, államférfiak és szónokok szobrai díszítették a színház épületét.