Az Erekhtheion kariatida csarnoka

Az athéni Akropolisz számomra legkedvesebb pontja  az Erekhtheion kariatida csarnoka. Ez a legrégebbi, még kora gyermekkoromból származó képem a görög művészetről, mely meghatározta mind az építészeti mind a szobrászati elképzeléseim vonalát.
Hogy hamarosan a híres kariatidák közvetlen közelébe érek, addig sosem tapasztalt energiával töltött fel, mely gyors iramban „repített” felfelé az enyhén lejtő, egyenetlen, kavicsos-köves talajon. 

A  síkossá kopott kőlapok és szerteszét heverő oszlop- vagy épületmaradványok közt egyensúlyozva, szemem a lábam elé szegezve próbáltam egérutat nyerni az errefelé végre már eléggé megritkult tömegben, mikor hátulról, még nálamnál is jobban igyekezve, szinte fellökött valaki.

Mikor felnéztem, alig néhány méternyire tőlem, teljes pompájában ott állt előttem az Akropolisz építményei közül a legeredetibb alkotás, az Erekhtheion kariatida csarnoka. Sajátossága, hogy a párkánygerendázatát a szokásos oszlopok helyett hat fiatal leányalak, a kariatidák tartják Ekkor eszembe sem ötlött, hogy az elém magasodó hat kecses nőalak eredeti alkotás-e avagy kópia, a látvány lenyűgöző volt!

Hirtelen átvillant bennem valami „déja vue” érzés, mely egyszerre volt megnyugtató és nyugtalanító. A megnyugtató egyrészt az volt benne, hogy ezt a csodát valóban „már láttam” – számtalan könyv illusztrációjaként, képeken, újabban mindenféle reklám részeként.

Másrészt, hogy a Régi Athéna-templom alapzatára támaszkodó kariatida csarnokot teljes valóságában is láthatom. Úgy éreztem, a minket elválasztó kis távolság csak arra szolgál, hogy a magas talapzaton álló, 2,3 m magas, hosszú ión peploszba öltöztetett gyönyörű termetű leányalakok velem egymagasságúnak tűnjenek! Régi meghitt ismerősöknek.

Pillanatra megnyugtató, kellemes érzést éltem át, hogy az eddig látott sok gyönyörű istenszobor után, íme, azok a sudár nőalakok velünk, emberekkel egyenlő lények, s arra hivatottak, hogy szépségükkel nyugalmat és békét árasszanak körénk.

És ezt a különös nyugalomérzetet csak fokozta az alakok aszimmetriája, mely az élet teljességét, közvetlenséget, a szó legjobb értelmében vett felszabadítóan ünnepélyes hangulatot keltett bennem.

És ugyanazon aszimmetria keltette a nyugtalanító érzésem is. Az a sajátos aszimmetria, mellyel az Erekhtheion első látásra meghökkenti az embert. Nevezetesen, hogy az épületnek egyetlen szimmetriatengelye sincs, hogy fő részének négy különböző alapszintje és három tetőszintje van, négyfajta lezárása és négy különböző megoldású oszloprendje. Keleten nincs előcsarnoka, s még sorolhatnám a részleteket, melyek eltérnek a kanonikus görög templomtól.

De tudva, hogy a görög szobrászatban, az emberábrázolásban a kontraposzt hármas egységből áll – a kariatidák esetében például a teherhordó lábat jól egyensúlyozza a törzs másik oldalán kimozduló kar – az Erekhtheion egészének szemmel látható aszimmetriája is arra késztetett, hogy azonnal felfedezzem benne a kontraposztot.