Erdőtűz Athén küszöbén

Már alkonyodott mire Athén közelébe értünk. Amint az autóbusz felgördült egy szelíd dombhátra, gyászos kép tárult elénk. S nem csak az est feltartóztathatatlan sötétsége miatt, de minden szürke és fekete volt az út mentén, még a fehér mészkősziklák is ólomszínű s lilás foltokban tűntek fel. És az út közvetlen közelében néhány derékig elüszkösödött, fekete fatörzs, hamu, égés nyoma mindenütt.

– Gyászos látvány, igaz? – ült mellén Lotti, Anci üresen hagyott helyére, aki valahol hátrább, Gizikét próbálta vigasztalni, hasztalanul.

– Szomorú. Eddig csak hallottam az erdőtűzről, de nem hittem volna, hogy ennyire pusztító lehet. Hiába, a természeti csapások ellen nemigen védekezhet az ember!- Ha csak az lenne! – méltatlankodott Otti is, aki gyorsan a nővére mellé sietett. Kényelmesen elfértünk hárman a két helyen. – De ez nem annyira természeti csapás, hanem, miként a Tolóban magyarul tudó kereskedőktől hallottam, sajnos, itt gyakran előfordul, hogy gonosz kezek műve az ilyen tűzvész! Hogy kitisztuljon a hely. Mert törvény szerint, ahol nincs fa, ott szabad építkezni. És, amint látjuk Athén is terjeszkedik, miként a tengerparti települések!

Valóban! Épp valamiféle építőanyag lerakatok, raktárak mellett gördültünk el, utánuk kőfaragó következett. Onnan, az autóbusz felső szintjéről beláthattunk az udvarba, ahol nem síremlékeket, kereszteket faragtak, amint azt itthon láttam egy műhelyben, hanem díszes márvány szökőkutak, antik szobrok másolatai készültek. Utána cserépedényeket s a modern építkezés megannyi tartozékát árulták, ami nálunk akkor még nem volt honos, de elégséges volt néhány év, hogy itt szintén divattá váljon a sok pompázatos ékesség az eső utáni gomba módjára megszaporodott újgazdagok rezidenciáin és sajnos, olykor sokkal giccsesebb kiadásban, gipszből és kevésbé hű másolat formájában
– Mesélhetnénk Athén múltjáról, amíg megérkezünk – nézett össze a két nővér, megfelelő témát keresve. – Bár, a mai fáradságos nap után, talán untatjuk?
-Kis tanulás sosem untat! Épp szerettem volna kérni, hogy mondjanak valamit a város múltjáról mielőtt holnap nekivágnánk a múzeumoknak!
Erre a két tanárnő olyan lelkes mesébe kezdett, hogy körülöttünk mindenki felfigyelt.
Történelemlecke: az ókori Athén
– Athén hosszú s változatos történelme kezdetei bizonytalanok. Az őstörténetéről csodás mítoszok szólnak, de a régészeti kutatások adatai nyilván megbízhatóbbak.
– Persze, mert te csak a tényeket fogadod el! De akkor hadd tegyem hozzá én is, hogy Athén a 38. szélességi fokon fekszik. Épp az északi külvárosain halad át a délkör – szakította félbe lelkesen a földrajztanárnő a történelem szakos nővérét. – Maga a város Közép-Görögország délkeleti részén, a majdnem háromszög alakú Attika-félsziget déli partján terül el. Két kevés vízhozamú kis patakja, a Kéfisszosz és az Ilisszosz alig észrevehető, nem úgy mint a mi Dunánk! Éghajlata mérsékelt, mégis jobbára csupa napfény. Valahol azt olvastam, hogy hosszas és átfogó meteorológiai megfigyelések szerint évente átlag 321 napon süt a Nap… S most folytasd te, a történelmét! De kezd a legelején, a mítosznál!