Görög éjszaka

A parkolás csak a sofőr többszörös ügyes manőverezése után sikerült, de még le sem szálltunk, máris több kollegája sürgette el a bejárat elől, mintha kizárólag őket illetné e jog. Bár nem értettem a szavukat, a hangsúly s a modoruk legalább annyira obszcén volt, miként felénk is mind gyakrabban biztatják egymást a dühös sofőrök.

S ami a hallban várt ránk?! Ez már távolról sem hasonlitott Kalamata kedélyes fogadásához, gyors ügyintézéséhez! A más körülmények közt bizonyára lakájos előcsarnok annyira zsúfolt volt, hogy a bejáratnál megtorpantunk az elrettentő képtől. De hamar feleszméltünk, mert az idegenvezetőnk azzal biztatott, hogy ha nem tülekszünk, reggelig sem jutunk szobához, ha az még oly előre lefoglalt is! Az utolsó pillanatokban érkeztünk, s az előcsarnokban várakozók épp azt lesték, hogy egy csoport vagy legalább néhány személy mégse ér ide idejében.
A szobám a legfelső emeleten volt. Örültem, hogy legalább szép kilátásom lesz. Otthon úgy ígérték, hogy ez az Athén óvárosában épült s nemrég renovált szálloda az Akropoliszra néz.

Kicsi, kedélyes szobába léptem, mely leginkább abban különbözött az általam eddig igénybe vett hoteloktól, hogy itt, az éghajlatnak megfelelően, egyéni légkondicionálás működött.

Csakhogy a berendezés annyira zajos volt, hogy azonnal kikapcsoltam. Az erkélyre lépve a levegő még ekkor, este tíz felé is olyan forró volt, mintha valamilyen rejtett, óriási hajszárító sugározná felém a száraz meleget. Az utca pedig annyira szűk, hogy akár a túloldali ház közeli teraszán felejtett újságot is elvehetném. Érzéki csalódás, persze!

Eddigre besötétedett s már csak a színes reklámok sora jelezte, merre tart a szűk utca. Mikor lenéztem, az emberek s az autók meglepően kicsinek tűntek. Annál nagyobb volt a benzingőz és elviselhetetlenebb a megrekedt forró levegő.

Csalódottan tértem vissza a fullasztóan meleg szobámba: ha zajos is, a légkondicionáló elengedhetetlen. A fürdőszoba viszont némileg vigasztalt. Az addigi szállodák csupa kék-fehér árnyalatait itt igen kellemes színhatás váltotta fel: a gyöngyszürke fajanszlapokkal bélelt falakat sötétkék-kárminpiros fríz díszítette, mely színkombináció az ágytakaró selymén is megismétlődött.

Hogy némileg semlegesítsem az utca és a légkondicionáló zaját, bekapcsoltam a tévét – mint szerte a világon itt is csak agresszió, a véres verekedés, gyilkolás közben dialógus helyett csak egyszavas, állatias üvöltözés, durva szex és zenének aligha nevezhető lármás hangzavar. A magam mögött hagyott szentélyek csendje után bántó volt ez a hirtelen rám tört realitás.