Időt álló építészet

Hosszas sétám alatt észre sem vettem, hogy mennyire eljárt az idő. A sok időt álló építészeti emlék szépsége feledtette velem az éhséget.

Nyilván más turista is lemondott aznap az ebédről, mert egyesek séta közben ropogtattak valamit, mások – egyenként vagy csoportosan – leültek valamelyik nagyobb kőre, épületmaradványra és kényelmesen falatoztak a magukkal hozott szendvicsekből. Mikor egyik csoport közelébe értem, megértettem, hogy a hőségre panaszkodtak, mely rövid idő alatt átmelegítette táskájukban a hűsítő italt.

Csak ekkor tűnt fel, hogy időközben mennyire megritkult a reggeli tömeg. Bár a folyamatosan érkező buszok ontották a látogatókat, legtöbben gyorsan elmenekültek a még októberben is forrón tűző déli napsugarak elől, vagy legalább egy időre meghúzódtak a lenti fák árnyékában, ott, ahol nem határolták útjelző kordonok az utat.

Az athéni Akropolisz délkeleti végén fáktól körülvett, földszintes épületre bukkantam. Szerény külseje, egyszerű vonalai mintha nem akarták volna megbontani a görög építészet fénykora emlékeinek varázslatos látványát, mégis bántón hatott a széprácsú ablakok idő marta fekete festékének a kopottsága, a piszkosszürke, sárgás fal idő előtt lepergő vakolata.

Kíváncsian mentem fel az elhagyatott tágas lépcsőn, ahol már kiserkent a fű is a repedésekben s a közeli fenyőfélék benyúló ágai néhol utamat állták.

A régi Múzeum! Bár zárva volt, szerettem volna hinni, hogy látszólagos elhagyatottsága ellenére, restaurátorok dolgoznak benne.

Az 1865-1874 között épült Akropolisz Múzeumot a II. világháború után átalakították, s aztán hosszú ideig folyton átrendezés, átalakítás alatt állt. A legjelentősebb megvalósítás az 1965-re elkészült rendszerezés volt, amikor J. Miliadisz irányítása alatt, az Akropolisz Múzeum teljes anyagát újra rendszerezték. 1970. után a munkálatok kiterjedtek s a páratlan gyűjtemény folyamatosan átkerült az új Akropolisz Múzeumba, mely közelben, a fellegvár déli lábánál kapott helyet.

Lehet, hogy időközben a régi épületet már lebontották, de amikor ott jártam elgondolkoztatott a Periklész idővel dacoló, tartós művei, és a viszonylag új, idő előtt lerobbant épület harsány ellentéte:

az Akropolisz rommezője évezredek után is fenséges, büszke építészeti emlék, a maga korában modernnek számító múzeum pedig nem is másfél évszázad után szinte jellegtelen barakk hatását keltette

És attól tartok ez az idő előtti vég áll a modern utakra, a panelházakra, a középületekre is, világszerte. Vajon napjaink építészetéből fennmarad-e olyasvalami, melyből a jövendő kutatók évezredek múltán is felismerhetnék majd korunk emberét?