Lüsszandrosz mulandó dicsősége

I.e. 405-ben a spártaiak  Aigoszpotamosznál szétverték az athéni flottát. Athénnak nem volt módjában új hajóhadat szervezni s főleg katonákkal ellátni, még akkor sem, ha a vendégpolgárok és rabszolgák számára számos előnyt helyezett kilátásba. Pánik és aggodalom tört Athénra s már csak az volt fontos, hogy a bukás ne legyen teljesen dicstelen. Ezért megerősítették a várost, hisz tudták, a spártai Lüsszandrosz, az ügyes, erélyes és ravasz fővezér nem mestere a városi hadvívásnak. De az a tenger felül körülzárta Athént, a szárazföld felől pedig egész a falak közeléig tábort ütött Agisz, spártai király serege s ezzel az egész peloponniszoszi sereg egyesült.

I.e. 404 januárjában megkezdődött a béketárgyalás, de az athéniak még mindig nem látták be helyzetük reménytelenségét. A korinthosziak és a thébaiak követelték Athén elpusztítását és polgárai rabszolgaságra adását. De Spárta nem egyezett bele ilyen barbár eljárásba, hanem újabb békefeltételeket ajánlott. S ezt érdemes elmondanom:

Athén megtartja önállóságát, Attika és Szalamisz a birtokában marad, de külső birtokairól lemond, felszámolja a szövetségét, lebontja Pireusz kikötő erődítményeit valamint a kikötőt a várossal összekötő “hosszú falat”, 12 kivételével átadja összes hadihajóját, visszahívja a száműzötteit s kötelezi magát, hogy háború esetén Spárta mellett harcol. Mi mást tehetett volna, i.e. 404 áprilus 16-án az athéni népgyűlés megszavazta a feltételek elfogadását. Nem sokkal később Lüsszandrosz újabb népgyűlést tartott Athénban, melyen a néppel leginkább ellenszenvező polgárok kaptak szót és a gyűlés helyét peloponniszoszi katonák vették körül. És ismét a ravasz Lüsszandrosznak köszönhető, hogy az általa kijelölt szónok új alkotmánytervezet kidolgozását vetette fel, mely nem szerepelt a békefeltételek között.

A fővezér szerint pedig az athéniak azzal sértették meg a békefeltételeket, hogy még nem bontották le a „hosszú falat”. Miután a polgárság egy része eltávozott mások pedig tartózkodtak, a népgyűlés végre engedett az erőszaknak és kinevezték a 30 tagú bizottságot, mely „harminc türannosz” néven ismert a történelemben. A háború véget ért és innen más történet következik…

– arról, hogy miként ünnepelték és hálálkodtak Lüszandrosznak a spártaiak, miként helyezték szobrát a Delphoiban felállított szoborcsoport istenei közé, milyen szobra került az epheszoszi Artémisz-templomba s a felszabadult városok milyen oltárokat emeltek tiszteletére, ahol áldozatokat mutattak be és himnuszokat énekeltek neki, sőt, Szamoszban az addigi Héra-ünnepeket az ő nevéről nevezték el.

– Ez a mese sem különbözik az emberi történelem más epizódjaitól: bár Lüszandrosz egy ideig valóságos fejedelme volt az egész régi athéni birodalomnak, az ő dicsőségét is megirigyelték. Hírneve megkopott, befolyása gyengült. 395-ben Lüszandrosz nem mérte fel helyesen az erőviszonyokat és egy határvillongás miatt kitört háborúban, Haliartosznál, esett el. Serege szétszéledt. Ám az ő kudarca következményeiből sem okultak sokat az utána következők. De, hogy visszatérjek Athén bukására… Lüszandrosz seregei a városfalakat lerombolták és a déloszi szövetséget jelentő athéni gyarmatbirodalom szétesett. A demokratikus kormányzat megszűnte után, i.e. 403-ban Thraszibülosz vezetése alatt a demokraták ugyan visszaállították a korábbi alkotmányt, de az már nem volt a régi.

– S ezt mi sem igazolja jobban, mint e fénykor egyik legnagyobb szellemének, Szókratésznek a pere és a halálos ítélete.