A Parthenon szándékos torzításai

A tudósok kiszámították, hogy a Parthenón, ez a 8×17 oszlopos dór peripterosz olyan komplikált építmény, melyben minden pontosan meghatározott arányban áll. Alaprajzi mérete, az oszlop magassága és átmérője, a tengelytávolság olyan arányrendszerben áll, mely ma is csodálattal tölti el a kutatókat.

De amatőr csodálóként, legalább annyit próbáltam megérteni, hogy a Parthenón és az összes korabeli hasonló építmény egységét fokozhatatlanul teljessé növeli az optikai korrekció számos rafináltan finom megoldása: az alapsíkok domborítása, a vízszintes  enyhe ívelése, az oszlopsor és a naosz falsijának döntése a középpont felé, a sarokoszlop megvastagítása s hasonló. A Parthenonban nincs egyetlen pontosan vízszintes vagy pontosan függőleges vonal. A frízek homloksíkja például kifelé dől s az ebből adódó szögeltérést a közép felé fokozatosan egyenlítették ki. Szabad szemmel viszont mindebből csak annyi érzékelhettem, hogy tökéletes – csodálatosak azok a domborművek, még így, töredezetten is!

Olyan spekulatív megoldások ezek, melyek mai értelemben mind a rendeltetés, mind a használat szempontjából fölöslegesnek tekinthetők. Ám ennek az érzékelhetetlen méretű kidolgozási többletnek a hiánya épp egy olyan belső élettől fosztotta volna meg az épületet, mely képes volt a görög ember tökéletessé kiegyensúlyozott, önmagába záruló, harmonikus rendszerré formálódott ismert világát, a világmindenség harmóniájaként megidézni.

Ehhez hozzájárult az építőanyag, a finom szemcséjű pentelikoni márvány is, melynek a ragyogó kék ég hátterében felragyogó aranylóan meleg színárnyalata elválaszthatatlanul hozzátartozik a Parthenon képéhez.