A delphoi Apollón-templom

A Szent út az Apollón-templom keleti bejáratánál ér véget s az Apollón-oltárhoz vezet. A korunkban helyreállított Apollón-oltárt egykor a chiosziak szentelték az istennek, a perzsáktól való megszabadulásuk emlékére. A templom és az oltár közötti kövezett téren számos emlék állt valamikor, mint például II. Eumenész aranyszobra, az i.e. 468-ban, a perzsák elleni eurümedóni győzelem emlékére emelt műalkotás, a bronz pálma, amelyet Athéna szobra koronázott meg vagy Apollón Szitalkasz kolosszális szobra és mások. Az újra felállított talapzaton egykor II. Prusziasz, az i.e. 182-149 között uralkodott bithüniai király lovas szobra állt.

Az Apollón-templom maradványaihoz rámpa vezet fel. A legrégibb delphoi templom a két legendás hírű építész, Agamédész és Trophóniusz műve volt, de az i.e. VII. századi bronzkapus fatemplom 548-ban leégett s helyén i.e. 515 és 506 között felépítették az Alkmaiónida-templomot. Ennek a dór épületnek az oromcsoportjai a Delphoi Múzeumban láthatók. A töredékekből összeállított jelenetek beszédesen érzékeltetik az i.e. 373-as földrengés pusztító erejét.

A régi templom alapjain álló szabályos dór építmény, melynek maradványai mai is láthatók, i.e. 360 és 330 között építette Xenodórosz és Agathón.

A részben restaurált hat dór oszlopdarabot fekete márványlépcsőn érjük el. Magasságuk 2-3 m között változik, ahogy a véletlen őrizte meg számunkra az egykor 58 m hosszú és 23 m széles – más adat szerint 60×24 m – templom maradványait. A nem túl nagy, elől és hátul 6-6, kétoldalt pedig 15-15 oszlopos csarnok övezte templom szép fekvésű lehetett. Legalábbis erre utal a hat helyreállított oszlop – a keleti oldalon négy, a délin kettő – s a jó néhány megmaradt talapzat, melyeken 20-25 cm magas töredékek láthatók.

A templom tümpanonjain Apollónt és a múzsákat, illetve Dionüszoszt és a thüászokat ábrázoló domborművek voltak. Ezek töredékei is láthatók a Múzeumban.

A gerendázaton a perzsáktól és keltáktól zsákmányolt pajzsok függtek. A szentély belseje sajnos annyira  romos állapotban maradt fenn, hogy a jósláshoz használt „eszközöket” tartalmazó adütön, ahol a Föld köldöke volt, valamint a jóslatkérők várakozóhelye, az oikosz már aligha rekonstruálható.

Delphoi történelme kapcsán már szó volt arról, hogy az épületet i.e. 88-ban a thrákok felgyújtották, majd Sulla pusztította el. Később Domitianus helyreállította, de a keresztények s főleg a középkori rombolások meg a természeti csapások végső pusztulását okozták.

A mai ember tehát hiába járja körbe a templomot, ott már nyoma se a Föld köldökének és az aranytrípusznak, Pűthia háromlábú székének, melyen ülve közvetítette Apollón jóslatait.

És Apollón aranyszobrát vagy az öröklánggal égő áldozati oltárt is már csak képzeletben kereshetjük.

A templom dél-nyugati részén viszont leérhetünk az un. Pűthia-házhoz. A feljárat alatt egykor Aemilius Paullus római vezér győzelmi emléke állt, melyet i.e. 168-ban állított a makedónok püdnai legyőzése emlékére. Ennek domborművei a Múzeum udvarában találhatók.

A templom fölött pedig a Szent út  haladt, melynek Iszchégaón nevű támaszfalát i.e. 335 táján az Alkmaiónida-templom köveiből építették. Ennek nyugati részén nyílik a nagy négyszögű fülke, ahol az i.e. 320 körül emelt Kraterosz-emlék állt, mely Nagy Sándor oroszlánvadászatát ábrázolta egyik vezére kíséretében, aki megmentette a király életét. A bronzszobrok nem maradtak fenn, de a leírásokból tudott, hogy Lüszipposz és Leocharész művei voltak.

Nagy Sándor emlékműve mellett római kori lépcső vezet fel az i.e. IV. századi ókori színházhoz, de előbb hadd soroljam fel a többi itteni emléket is!

A színháztól keletre állt a Tesszáliaiak emlékműve, amely a pharszalai II. Daochoszt ábrázolta az őseivel és házának a tagjaival. Ő képviselte Thesszáliát az Amphiktüónok Tanácsában. I.e. 336-332 között. A Delphoi Múzeumban látható márványszobrok Lüszipposz eredeti bronzszobrainak műhelymásolatai.

E mögött látható Neoptolemosz temenosza, vagyis a szentélye, igen romos állapotban, melynek szomszédságában mükénéi kori település maradványit tárták fel.
A színháztól a rövid un. Színház-út vezet a szentély nehezen megközelíthető felső teraszán, az olajfák között fakadó Kasszotisz-forráshoz, melynek szent vizéből ivott a papnő, mielőtt a jóslásába kezdett. Ezért a vizet levezették a templom adütonjához.
Kissé keletebbre állt a Knidosziak leszchéje. Ez az i.e. 450 táján emelt klubházszerű épület a freskóiról volt híres, melyeket Pauszaniász részletesen leírt Plügnótosznak, a festőnek.