A delphoi jósda

Az ásatások eredményei azt bizonyítják, hogy Apollón kultusza korán, már a mükénéi korban elterjedt. A hagyomány krétai eredetűnek tartja a jós-isten tiszteletét. Homérosz Iliászából úgy tudjuk, hogy a delphoi jósdát maga Apollón alapította. Euripidész viszont azt mondja, hogy Apollón Themisztől erőszakkal vette el Delphoit.
A delphoi sárkánykígyó története is több változatban maradt ránk. Egyes források szerint, Apollón delfin alakjában vezetett krétai hajósokat a jósdához.
De épp a hagyomány eredetének a ködössége utal arra, hogy a jóshely valóban a legrégibb időkből származik.

Az i.e. I. században élő szicíliai Diodorosz bizonyára sokkal későbbi eredetmítoszból ihletődött, mikor úgy mesélte a delphoi jósda alapításának a történetét, hogy valamikor régen Korétász, a pásztor a Parnasszosz lejtőjén legeltette a kecskéit, mikor észrevette, hogy amelyik állat a hegyoldal bizonyos hasadékához téved, az különös hangon szólal meg. Mikor maga is odament a hasadékhoz, révült állapotba került és meglátta a jövőt. Utóbb ezen a helyen alapították meg a jósdát.

A feltárt leletek szerint, a későbbi Delphoi helyén már az i.e. XVII. században létezett emberi település, melynek lakói Gaiát, a földanyát tisztelték – a görög mitológiában Gaia a Föld istennője, Uranosz felesége. A fennmaradt kultikus tárgyak alapján, nem kizárt, hogy valamilyen formában ekkor már működött itt jósda.

Gaia tiszteletét idővel háttérbe szorította azonban Apollón kultusza. Ez után Delphoi hamar hírnevet nyert, elsősorban a jósdája miatt.

Az archaikus görög világban a jóslat isteni beszéd, melyet valamely ihletett jós közvetít az embereknek. Vagyis egyfajta kapocs a halhatatlan istenek és a halandó emberek között. De a különbség nem a térben és az időben van, hanem az isteni teljes tudás folyamatos és állandó jelenléte meg a részleges emberi tudás végessége és időszakossága között.

Ez Homérosz szövegeiből is kitűnik, de ő nem átall emberi tulajdonságokat is tulajdonítani az isteneknek, akik, az előbbiekben már többször is láttuk, megbántott hiuságukban például képesek kicsinyes bosszút állni.

Bizonyos fennmaradt szövegtöredékek szerint, Xenophanész el is marasztalja Homéroszt, hogy ocsmány emberi tulajdonsággal ruházza fel az isteneket, akik lopnak, csalnak és házasságtörők, Hérakleitosz pedig úgy ítéli, hogy Homéroszt érdemes volna kikergetni  a versenyekről és megkorbácsolni, hogy emberi vonásokat tulajdonít az isteneknek.
A Delphoi orákulumok viszont emelkedettebb szférákból, filozofikus hangnemben szólnak.

Persze, az emelkedett hangnem Homérosznál is fellelhető, legfeljebb nem szerez olyan szórakoztató perceket a hallgatónak vagy az olvasónak mint Zeusz valamelyik földi leánnyal való története.

De vajon nem épp ez teszi máig élvezetes olvasmánnyá a nagy költő eposzait, hogy mindig eltalálja a helyes mértéket a végletek között, a különböző hangulatok, jellemek és események ábrázolása ritmusában?

Az Apollón-himnuszban például így szólaltatja meg Homérosz az istent, már születésekor, mintegy kihangsúlyozva, hogy a jós-isten maga is mennyire fontosnak tartotta a szerepét:
„Mindig a lant meg a széphajlott íj töltse be kedvem,
s zengjem a földilakóknak Zeusz döntő akaratját.” (Devecseri Gábor ford.)

A kezdeti időkben a delphoi jósdának csak helyi jelentősége volt, de tekintélye és befolyása hamar elterjedt. Bár Dódónában maga Zeusz is adott jóslatot, a legtöbb jósdában Apollón uralkodott. A jóstevékenység központja pedig a Parnasszosz hegy oldalában elterülő phókiszi város, Delphoi, régebbi nevén Püthó volt.

A jóslatok az egész ókori Görögország történelme során felbukkannak. Homérosztól tudjuk, hogy már Agamemnón is Püthóban  kapott jóslatot Phoibosz Apollóntól. És Héraklész szintén Delphoiba jött tanácsot kérni s itt kapott parancsot a munkái elvégzésére.

A delphoi jósda fénykora i.e. VIII-V. század, amikor megszerezi a görög világ politikai vezetését. De szellemileg is befolyással volt a korra. Irodalmi szempontból a Delphoiban hexameterekben elmondott szövegek társíthatók mind az eposszal, mind a korai lírai és filozófiai szövegekkel, melyek a kor hiedelme szerint szintén isteni sugallatra születtek.

És a jóslatok azért is hasonlíthatók a lírai vagy filozófiai műveihez, mert mind az előbbiek, mind az utóbbiak üzenete személyesen valamely címzetthez szól: a jóslat annak a személynek vagy közösségnek aki kérte, a lírai és filozófiai költemények pedig egy adott személyhez, mint például Theognisz elégikus költeményei Kürnoszhoz, vagy Empedoklész filozófiai tankölteménye Pauszaniászhoz.

392-ben viszont Theodosius betiltotta a pogány kultuszokat, s ettől kezdve a Delphoi szentély is fokozatosan elnéptelenedett.

Egyik utolsó írásos emlék a IV. században élt Euszébiosz egyházatyától származik, aki beszámol arról, hogy amikor Augustus császár megkérdezte Delphoiban, hogy ki lesz az utóda, Apollón nem adott választ. Mikor a császár az isten  hallgatása okát akarta megtudni az orákulum így hangzott:

 „Boldogok istene mondta nekem, izráeli gyermek:
 hagyjam a házam, s vissza a rút Hádeszbe eredjek.
 Távozz csöndben ezért oltárunktól magad is már!”

Majd a legutolsó, mikor később, i.sz. 361-ben Julianus császár, az antik hagyományok védelmezője szerette volna helyreállítani Delphoi régi tündöklését, az orákulumért küldött követe azonban a következő üzenettel tért vissza:

 „Mondd meg a császárnak, hogy a mesteri fal lezuhant már,
 Phoibosz háza enyészik és elpusztult a babérfa,
 nincs csevegő forrása, dalos vizei elapadtak.”

Magáról a jóslás szertartásáról Plutarkhosz műveiből tudhatunk meg legtöbbet, aki i.sz. I. századában hosszú ideig volt főpap a delphoi jósdában. De tény, hogy egyének és közösségek egyaránt elzarándokoltak, vagy követet küldtek Delphoiba jóslatért avagy tanácsért.

Elhatározásukat olyan élethelyzetek váltották ki mint például az éhínség, járvány, betegség, különböző büntetés, háború, száműzetés, a politikai vezetés kérdései, államközi kapcsolatok, városalapítás, a város vagy az egyén boldogulása, különböző vállalkozás, házasság, gyermekáldás, családi eredet, halál, vallási kérdések.

A számos fennmaradt dokumentum alapján Joseph Fontenrose, az egyik legjelentősebb Delphoi-kutató, a következő fő típusokba sorolta a jósda válaszait: egyszerű parancs, feltétel teljesüléséhez kötött parancs, tiltás vagy intés, múltra vagy jelenre vonatkozó kijelentés, feltétel teljesüléséhez kötött jövőre vonatkozó kijelentés. Aztán ezeket is többféle csoportra osztotta fel.

De bármilyen fajta volt is a delphoi jósda válasza, üzenete révén Delphoi nagyban befolyásolta az ókori Görögország történelmét.

Bár nem volt hadserege, jósdájának köszönhetően Delphoi már i.e. a VI. században virágzó közösséggé vált s a 12 hellén néptörzs, az amphiktüonák székhelyévé választották. Az Amphüktion Tanács megbízottai kétszer találkoztak évente, tavasszal Delphoiban, ősszel Thermopülében.

Delphoiban tehát minden tavasszal megjelentek a törzsek képviselői, hogy megtárgyalják az időszerű politikai kérdéseket, egyeztessék érdekeiket s ítélkezzenek a vétkesek fölött, valamint felügyeljenek a szentélyre és az itt folyó Püthiai Játékokra.

Delphoi kiváló összekötőnek bizonyult a különben meglehetősen elszigetelődött görög városállamok között. Kis-Ázsiából, a Földközi-tenger keleti medencéjétől az afrikai országokig és Rómáig, királyok és alattvalók egyaránt a Delphoi Apollón-szentélybe járultak orákulumét.