Pűthia, Apollón papnője
Homérosz szerint, Delphoiban maga Apollón emelte az első oltárt, közel a Kasztália-forráshoz, de az leégett. Az új templomot a Kasszotisz-forrás közelében építették fel. Aiszkhülosz drámájából arról értesülünk, hogy az oltár előtt öröklángú tűz égett, melyet fenyőfával tápláltak. A templom belsejét pedig babérkoszorúkkal díszítették és babérkoszorú volt az oltár fölött is.
Delphoi természeti szépségei
Összehasonlítva Olümpia tágas rommezőjével, Epidaurosz lombok közé rejtőzött épületmaradványaival és majdnem teljes egészében épen maradt színházával vagy más ókori szentélykerülettel, a két és félezer évvel ezelőtt épült delphoi Apollón-szentély épp oly fenséges, épp oly misztikus hangulatot keltő, mégis más.
Delphoi – történelmi adatok
Az i.e. 1. évezred elején a dórokkal rokon phókisziak, a Delphoi közelében épült városka, Krisza és kikötője, Kirrha volt a szentély felügyelője. I.e. 595-586 táján, a thesszáliaiak, az athéniek és a sziküóniak szövetsége az „első szent háború” során lerombolta a két helységet, a síkság a szentély tulajdonává lett s átvette Delphoi katonai és politikai védelmét [...]
Delphoi antik emlékei
A romantikus környezetbe ékelődő delphoi jóshely a legimpozánsabb Görögország valamennyi szentély-együttese közül. A magaslatról, ahol álltam, könnyen belátható volt Delphoi egész szentélykörzete. A kanyar mögött az Arachova felőli út melletti ősi temetők és termálfürdők romjai mellett vezető út, ahol megérkeztünk.
Az Apollón-szentély fogadalmi emlékei
Delphoi legfontosabb ünnepsége a Püthon Játékok, melyet Apollón isten Püthon kígyó feletti győzelme emlékére rendeztek, vallásos jellegű rendezvény volt. Az ünnepségek áldozati szertartással kezdődtek, majd bemutatták a szent drámát, mely Apollon és a kígyó harcát jelenítette meg, s aztán különböző zenei versenyekkel folytatódott.