Ráolvasás, varázsének vagy altatódal

Bár feljegyzéseimmel egyszerűen csak az emlékeimet szeretném valahogy rögzíteni, pontosítani a szubjektív benyomásaimat, mégis tisztáznom kellett magamban azt, hogy a különböző rituálék közt szerepelt-e valamiféle ima, valamely „csodás” szöveg vagy sem?
Azt hiszem mindenként elhangzott valamiféle bátorító diskurzus, egyfajta „altatódal” vagy „varázsének”, hiszen Homérosz Iliászából tudjuk, hogy mikor Meneláosz megsérült „Aszklépiosz orvos igaz fiúsarját”, Makhaónt, a Trója alatt küzdő görög tábor híres orvosát kérték meg, hogy kezelje az akháj fejedelmet. Az pedig „a hegyes nyíl vágta sebet meglátva, kiszívta, s meghintette tudósan az írral, az enyhet-adóval, melyet még apjának adott Kheirón” de a seb kötözése közben „bátorító szavak” is elhangzanak.

És maga Akhilleusz is Kheirón tanítványa volt, aki a tőle kapott  khironión gyógynövényt barátjának, Patrolkosznak is továbbadta, s míg a gyógyírt a sebre kenegette, „szavaival enyhítette” annak sötét fájdalmát. Az Odüsszeiában pedig, mikor Odüsszeuszt megsebezi a vadkan a kísérői ügyesen bekötözik a sebét s a vérzést „bűvös szavakkal” állítják el.

Ma ezt ráolvasásnak, varázséneknek vagy akár altatódalnak mondhatnánk.
Ezt a gondolatot az is alátámassza, hogy az Epidauroszban és másutt feltárt Aszklépiosz szobrok olyan sajátos arckifejezést tükröznek, mely nem fedezhető fel más görög istenség vonásaiban: Aszklépiosz  tekintete valahová a távolba, a végtelenbe néz, mintha átnézne azon, aki rápillant. Egyfajta hipnotikus pillantás ez.

P. Wolters Aszklépioszra vonatkozó előadása sokkal tudományosabb jellemzést ad Aszklépiosz tekintetéről: „meghatározott cél nélküli, felfelé, a messzeségbe ível, s ez az eleven mozdulat azonnal felkelti az istent uraló erős felindulás, bizonyos szenvedés benyomását. Nem olümposzi nyugalom ez, amelyben előttünk áll: őt magát is szorongatja, mondhatni, az emberi szenvedés, amelynek enyhítése az ő hivatása.”