Szofroterápia

Epidauroszt nem járhattam be a nélkül, hogy ne emlékeztem volna elismeréssel egyik kedves barátomra, a nagynevű dr. Radu Ricman pszichiáter főorvosra, akinek a munkássága, bár sosem járt Epidauroszban, nagyon hasonlított az Aszklépiosz-szentélyben történt eseményekhez.
Sajnos, időközben elhunyt, de míg élt, az általa több mint negyed évszázadig irányított pszichiátriai kórházban sikerült olyan sajátos mikroklímát teremtenie, melynek csodájára jártak nem csak az ország, de a külföldi szaktekintélyek is.

Sajátos gyógymódjai, melyeket még akkor vezetett be és alkalmazott nagy sikerrel mikor nálunk, a kommunista rendszer ideológiájának megfelelően, a pszichiátria nem nagy becsben állt, sőt, valami gyanús, társadalomellenes manővernek számított s minden ilyenfajta próbálkozást csak holmi ezoterikus, mágikus csalásnak véltek, a lelkes pszichiáter, kitartó munkája eredményeként, végül csak kivívta az elismerést, első elnöke lett a frissen megalakult ARP, a Román Pszichoterápiai Szövetségnek és nevét a pszochoterápia atyjaként foglalták egy nemzetközi tiszteletnévsorba.

Az ideológiai változások után, bár a Pszichiátria még mindig eléggé mostohagyereke volt Medicinának, fokozatosan sorra bevezette sajátos terápiáit, sőt kurzusokat is szervezett, hogy tudását tovább adhassa. Ebből a meggondolásból szerette volna könyv formájában is megjelentetni mindazt amit tevékenysége során tapasztalt és sikerült összegyűjtenie az általa alkalmazott három kezelési móddal – szofroterápia, pszichodráma, homeopátia –  kapcsolatban.

Engem ért a megtiszteltetés, hogy megszerkesszem a Sofromnezia onirică c. román nyelvű szakkönyvét (Ed. SEDONA, 1998), melyben egyik saját gyógymódját, a szofroterápiát ismerteti.

Sajnos, kötetét sosem láthatta, mert a halál akkor ragadta el, amikor műve még a nyomdában volt. Elhunytával nagy veszteség érte az orvostudományt, különösen a pszichoterápiát.

Itt nincs szándékomban felidézni egész munkásságát, de az Aszklépiosz szentélyében gyógyulást kereső betegek, akik egy „csodás álom”-tól vártak útbaigazítást szenvedésük gyógymódjára, szinte megköveteli, hogy legalább egyszerű párhuzamot vonjak az ókori nagy gyógyító és a korunk lélekgyógyásza által alkalmazott terápia között.

Az Epidauroszban látottak alapján magam is könnyebben értem a ma alkalmazott természetes gyógymódokat, melyeket kívülállóként mindig igen érdekesnek tartottam, de jómagam aligha folyamodtam volna hozzájuk.