Az alfaviton

A könyvtár gazdag kéziratgyujteménye láttán eloször tapasztaltam mennyire parányivá lesz az ember idegenek közt, ha nem ismeri a nyelvüket. Addigi kalandozásaim során még sosem szembesültem számomra teljesen idegen nyelvu szövegekkel.

A cirill betuk ismeretében nem volt nehéz a görög ábécé, az alfaviton, ám ha sikerült is kisilabizálnom a szavakat, értelmük rejtély maradt. Mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy csak olyan helyre utazzam ahol beszélem a helyiek nyelvét s lám, életem legjelentosebb útján épp ez a lényeges eszköz hiányzott a poggyászomból!

Hála a kedves hölgynek, az iratok rövid tartalmát csak megtudtam, úgyhogy képet kaphattam arról az odaadó harcról, melyet a sziget lakói századokon át folytattak a betolakodókkal szemben.

Az idegen hatás mégis érzodik az öblöt magába ölelo város építészeti stílusán. Az impozáns paloták, a XVIII. századból fennmaradt velencei és genovai mesterek remekmuvei, a még régebbi, XVII-XVIII századbeli freskókkal díszített templomok s a XIX századbeli lakóházak is ezt igazolják.

A görög nyelvismeret hiánya ellenére, kellemes siker-élménnyel távoztam a múzeumból.
A Hydra hosi múltját életre kelto hangulat viszont váratlanul ért.

Itt valóban nyoma sem volt Homérosznak! Még a kiállított ruhák is inkább a magyar törökvero vitézek hostetteirol szóló könyvek illusztrációin látott török népviseletre, mint az ókori görögök szobrokról és vázarajzokról ismert viseletére emlékeztetett. Különösen az a hosszú bojtos piros fez nem illett az emlékeimben élo görög hosök levélkoszorújához.

Az ókori idokrol összegyujtött információimhoz képest az itt szerzett tapasztalat csak morzsányi volt, mégis fontos hiánypótló, mely képet adott a modern Görögországról.