Hüdra – az athéni kulturális élet jelességei kedvence

Hydra divatos szórakozóhely. Itt nem közlekedik autó, tiszta a levego. A csendes, nyugodt sziget elsosorban az athéni kulturális élet ismert alakjainak, íróknak, festoknek a kedvenc helye, de a helybeliek szívesen látják a külföldieket is.

A valamikori hajósok leszármazottai számára jó megélhetési lehetoséget jelent a turizmus.

Csak azon csodálkoztam, hogy a velem együtt érkezett „hajórakománynyi” látogató közül a múzeumot senki sem vette észre, pedig ott volt a rakpart szélén és egyszeru, sziklából épült szürke falaival szinte kirítt a többi épület színes virágú teraszai közül.

Annál nagyobb nyüzsgésre találtam, mikor én is elértem az üzletekig.
               
Itt láttam eloször a felcicomázott szamarakat: aki nem akart gyalogolni a lejtos utcákon vagy akár egyszeru szórakozásként, szamárháton utazhatott. S hogy a nagy konkurenciában talpon maradjanak, a gazdák felékesítik szegény állataikat: virággal, színes pomponokkal, díszes kalappal – ki-ki az ízlése és tehetsége szerint.

Csónakkal is körbe lehet járni a szigetet vagy akár csak átcsónakázni az öböl különbözo pontjaiig. Kis távnak tunt, de jó idobe telt míg elgyalogoltam a „patkó” túlsó szögletéig.
Bejártam a szuk, meredek utcácskákat. Távolról azt hittem ott nem fér el ember, de közelrol tapasztalhattam, hogy nem csak a turistákat sétáltató, hanem még a jól felmálházott szamarak is ügyesen elfértek.

A fehérre festett házak között a lépcsos utcák kövezete is fehérre volt meszelve, s ha valamelyik szamár végigpotyogtatta, azonnal megjelent egy férfi – nem tudni honnan – aki lapátra seperte, hisz a föld ott nagyon szegény, szükség van minden trágyára! És hogy valóban javukra válik, azt a sok-sok virág bizonyította. Pedig ott a növények csak a kisebb-nagyobb cserepekbol táplálkoznak s a fák legfeljebb a sziklák hasadékaiban verhetnek gyökeret.
       
Eddig elképzelni sem tudtam volna ennyire gazdag növényzetet! Sokszínu, dúsvirágú muskátlik (Pelargonium), ugyancsak színpompás petúniák (Petunia), rózsaszínu, narancs és tuzpiros árnyalatú rózsamályva (Hibiscus), viaszvirág (Hoya), különféle lonc- és szulákfélék, melyek nálunk is mindennapinak számítanak, ám az elém táruló buja virágok mindannak felnagyított és színben sokszorozott mása volt. S mellé a nem is tudom még hány féle cserje és kúszóvirág egyvelege, mely mindenünnen felém áradt, mintha maguk a kis fehér lakóházak lettek volna a virágcserepek.

E furcsa benyomást az is kihangsúlyozta, hogy a házak ablaka mind-mind csukva voltak. Az utcákon egyetlen helybéli sem, s ha mégis, az olyan gyorsan eltunt, mint egy látomás.
Persze, a néptelenséget a helyiek lakóházai környékére értem, nem a forgalmas rakpartra, ahol egymást váltják a szabadtéri éttermek, a kávézók, melyeknek megvannak a nyugodtan szemlélgeto helyi törzsvendégei is. A vendégeket mindenütt mutatós ponyvák, ernyok védik a nap melegétol és, természetesen, a cserepekbe ültetett, gazdag növényzet.