Iraklion történelme

Iraklion több ezer éves történelméből a velencei uralom előtti időkből csak töredékes ismeretadatok maradtak az utókorra. Írásban először Sztrabón, a római kori görög geográfus tesz róla említést, mint Knósszosz kikötőjéről. A kis városka azonban nem játszott fontos szerepet az ókorban, de még a szakértők szerint első bizánci időszakként ismert korban sem.

824-ben az arabok elfoglalták Krétát s ezt a kis települést tették meg a sziget fővárossá, Rabd-el-Kandak néven. A várost fallal és védősánccal, árokkal vették körül. A nyelvészek szerint a város neve az árok szó – arabul „hendek” – eltorzulásából született.

Miután 941-ben Bizánc visszahódította a szigetet, a város Chandax néven vált ismeretessé. Ez a név újabb torzítást szenvedett amikor 1274-ben a krétaiak, a szabadság reményében, egyezséget kötöttek a velenceiekkel, akik Candiának nevezték el.

A város felvirágzása a Velencei Köztársaság uralma időszakára tehető, mikor is a velenceiek Candiát Kréta fővárosává tették. Candia volt a sziget élére kinevezett velencei herceg székhelye. Itt épült palotája, a Palazzo Ducale.

A város akkori jelentőségét mi sem igazolja jobban mint az, hogy abban az időben az egész Kréta szigetét Európa-szerte Isola de Candia néven ismerték.

A velencei hatalom arra kötelezte Kréta görög és velencei nemeseit, hogy a fővárosban építtessenek maguknak szép házat vagy palotát és az év bizonyos szakában abban is lakjanak.

Ez hozzájárult a város fejlődéséhez, de sértette a helyiek szabadságigényét.
1458-60 között a görögök fel is lázadtak a velencei uralom nagyravágyása ellen, kívülről pedig egyre határozottabban veszélyeztették az idegenek a szigetet.

1492-ben a velenceiek és a krétaiak szilárd falú erőddel vették körül a várost s továbbra is folyton a város és a kikötő megerősítésén dolgoztak.

A török veszedelem közeledtére, 1526-ban a neves velencei várépítő, Michele Sammichelli erősítette meg s tette a kor egyik legkorszerűbb erődjévé a város falait és a kikötőt. A három kilométer hosszú és hét nagy bástya által védett impozáns erőd még ma is szinte épségben áll.

1648-ban ezt az erődítményt akarták bevenni a törökök. Aztán 1660-ban, 1668-ban és 1669-ben is. A több mint két évtizedig tartó ostrom alatt Európa minden részéről érkezett támogatás, de a krétaiak így sem tudtak végül ellenállni.

A Franciaországból érkező segítség, a XIV. Lajos által küldött 6000 főnyi felmentő sereg is súlyos veszteségeket szenvedett és kénytelen volt elvonulni. 1669  szeptember 5-én, mikor török kézre került az utolsó erődítmény is, Candia kénytelen volt elismerni a török fölényt. Az ostrom alatt 30 000 védő és 100 000 főnyi török vesztette életét.

A török korban Candia fokozatosan elvesztette jelentőségét, lakossága megfogyatkozott, a kikötő eliszaposodott. Maga a helység, Megalo Casztro néven, kis településsé satnyult. A sziget fővárosa Chania lett.

1913-ban, mikor a török szultán végül kénytelen volt megadni Krétának az autonómiát, a sziget egyesült Görögországgal, a helység egy közeli kikötő neve után a Herakleion – újgörög nyelven Iráklion – nevet kapta, azaz: Héraklész Városa.

Iraklion kiheverte mind az 1926-os földrengés okozta károkat, mind a második világháború pusztításait melyek nem kímélték a helység régészeti és építészeti emlékeit sem, s rohamosan fejlődésnek indult.

A több ezer év történelmi viharait átélt Iraklion ma az a főváros, mely minden Kréta szigetére látogatónak elsődleges úti célja.