Királyi lakosztály – Knósszosz

Evans szerint a Knósszoszi palota három részre tagolt, „sokajtós” helyisége volt a király fogadóterme s a fejedelmi lakosztály központja. Csakhogy a konszolidálás érdekében betonnal pótolta az egykor fából ácsolt ajtókeretet. Evans feltevését megerősíti, hogy a bejárattól balra, a fal mellett állt a „baldachinos trónus”. Ma már csak a falba vésett nyomai láthatók, melyeket üvegvitrin véd.  A belső helyiség északi fala mentén álló kőemelvényre Evans trónust helyezett, melynek helyét nemcsak a kőemelvény, hanem a spirális freskóval díszített, falra függesztett ún. nyolcas alakú bőrpajzsok is kihangsúlyoznak.

A „királyi lakosztály” szinte hermetikusan elzárt a palota többi részétől. Csak szűk folyosók és lépcsők során közelíthető meg, melyek kizárólag a fényaknákon át jutnak világossághoz.

A királynő megaronja viszont kellemesen megvilágított helyiség. A cserépből készült ülőkád bizonysága szerint a lakosztálynak volt fürdőszobája, a „budoárban” pedig vízöblítéses illemhely is. A kőben még láthatók a faülőke rögzítésére szolgáló vájatok nyomai. Mindennek szellőzését külön akna biztosította.

A lakosztály másik érdekessége a kis helyiség, ahol az ásatáskor  több értékes ékszert, drágakő- és aranytárgyat, elefántcsont-faragványokat találtak, mint az elefántcsont akrobaták, madár- és állatalakok. A folyosóról kis lépcső vezet a lakosztály emeleti helyiségeibe. 

A királynő megaronja feletti, azonos méretű helyiségből egy védőtetőzettel ellátott kicsi helyiségben szép formájú kád áll. Az ide vezető folyosón, valamint a fürdőszoba mögötti helyiségben egymás mellé állított szép vázák és korsók kerültek elő, amik egyfajta korlátot alkothattak. A korlát és a kád kis mérete arra ihlette Evanst, hogy ezt a lakrészt gyermekszobának nevezze el.

A palota keleti szárnya déli sarkán áll az ún. kettős bárd szentélye, mely már a palota pusztulása utáni időszakból származik. Itt találták az áldozati asztalt, kisméretű idolokat és a kettős bikaszarvat. A szentélyből lépcső vezet egy másik, szintén szakrális célokat szolgáló helyiségbe, ahol egy áldozati medence áll.

A palota délkeleti sarkán két épület következik, egyik az un. szent emelvény háza, mely egy lépcsőn elérhető két oszlop által tartott emelvényről kapta a nevét, a másik a műanyagtető által védett délkeleti ház s kissé távolabb, szintén e tető alatt, egy rézolvasztó kemence maradványai láthatók.