Knósszosz: Thészeusz és Ariadné mítosza

Útban Kréta felé Minósz, a krétai király, aki újabb ifjakért járt Athénban, hogy feláldozza őket a Minotaurosznak, szerelemre gyulladt Eriboia, az athéni szűz iránt, aki riadtan hívta segítségül Thészeuszt.
Thészeusz, Pandión hős unokája, figyelmeztette Minószt, hogy lelke indulatát nem a jámborság vezérli, s Zeusz gyermekeként fékezze magában a gőgös erőszakot. S ha Minósz valóban a föníciai királyleány isteni nászából született és Zeusz gyermeke, hát tudja meg, ő maga szintén istentől származik. Anyját – Aithrát, a troizéni király, Pittheusz leányát – a tenger ura, Poszeidón szerette.

Így ő tudja, hogy amire szerződés kötelezi őket, vállalniuk kell és alá kell vetniük magukat a sorsuknak. Az erőszak bajt hoz, ezért Minósz fékezze a gőgjét és egyetlen ifjú leányt se kényszerítsen akarata ellenére szerelemre, inkább mérjék össze erejüket, s döntsenek az istenek.

Minósz valóban Zeusz fia volt. Miután Zeusz bika képében elrabolta Európét, az Kréta szigetén világra hozta Zeusz fiait, Minószt, Szarpédónt és Rhadamanthüszt. Aztán a sziget királya, Aszteriosz, feleségül vette Európét, s mivel neki nem voltak gyermekei, Zeusz három fiát a sajátjaiként nevelte fel.

Minósz ekkor szörnyű haragra gerjedt Thészeusz ellen, s Zeuszhoz könyörgött, hogy villámmal, lánghajú csodajellel adjon neki igazat, majd hirtelen lerántotta ujjáról az aranygyűrűjét és a tengerbe vetette, felszólítva Thészeuszt, hogy ha valóban isteni sarj, a földrázó Poszeidón fia, hozza azt fel a tenger mélyéről, hisz apja hazájában bátran járhat!

Zeusz azonnal villámot küldött, de Thészeuszt sem hagyták cserben az istenek. Atyja palotájában találkozott Néreusz leányaival és atyja kedves feleségével, Amphitritével, aki bíborpalástot vetett a szívesen látott ifjú vállára, a fejére pedig sötétpiros rózsakoszorút tett, s mikor az száraz bőrrel fellépett a hajóra, kezében ott csillogott az aranygyűrű.

Az ifjak és hajadonok növekvő bizalommal fogadták Thészeuszt, s mikor a szelíd szelek elvitték a hajót Minósz székvárosába és ő is partra szállt, Erósz lángja velőig hatolt Ariadnéban, a szép krétai királyleányban, akit azonnal átjárt a szerelem a szép ifjú iránt.
Thészeusz bízott Pallasz Athéné segítségében is, hogy legyőzze Minotauroszt, az emberevő szörnyet, s ezáltal megszabadítsa hazáját a gyásztól és a gyalázattól.

Mikor jelentkezett a királynál,  hogy vagy a halált, vagy a dicsőséget várva, megbirkózzék a szörnyeteggel, Ariadné, aki tudta, hogy aki betér a labürinthoszba még akkor is eltéved, ha a bika megkímélné az életét, egy gombolyagot adott a szép idegennek, hogy azt gombolyítsa le, amerre halad. Mikor Pallasz Athéné segítségével Thészeusz megölte a Minótauroszt, a legombolyított fonal mentén könnyen visszatalált a labürinthosz kijáratához.

Cserébe megígérte a krétai királyleánynak, hogy magával viszi őt Athénba és feleségül veszi. Ariadné, annak tudatában, hogy ha Minósz előtt kiderül: ő, a saját leánya segítette az idegeneket, Krétán úgysem lehet többé maradása, ezért Thészeusz szerelméért elhagyta apját, anyját és testvéreit.

Csakhogy Thészeusz hamar hűtlen lett hozzá s megfeledkezett arról, hogy Ariadné mentette meg az életét. Mikor Naxosz szigetére érkeztek, Ariadnét elnyomta az álom. Thészeusz a partra tette az alvó leányt ő pedig tovább utazott a hazája felé.

A mitológia szerint, majd Dionüszosz és kísérete talál rá az elhagyott leányra és az isten szerelme megvigasztalja Ariadnét a királyfi hűtlenségéért.

Thészeusz pedig, amint Ariadnénak tett esküjéről megfeledkezett, úgy feledkezett meg atyja búcsúszavairól is, mi szerint, ha sikerrel jár, a fellegvárhoz közeledve vonja fel a fehér vitorlákat. De Thészeusz, örömében, hogy szerencsésen megérkezett végre, megfeledkezett az egyezségről és fekete vitorlákkal siklott a kikötő felé. Mikor Aigeusz a fellegvárból meglátta a fekete vitorlákat, azt hitte, hogy a kegyetlen végzet megfosztotta őt kedves fiától, s kétségbeesésében a szikláról a tengerbe vetette magát. A tengert azóta nevezik Aigaionnak, azaz Égei-tengernek.

Thészeusz meggyászolta apját, s miután átvette örökségét, igazságosan uralkodott, jó törvényeket hozott és rendezte az istenek ünnepeit, gondosan ügyelve arra, hogy Athénban többé senki ne sértse meg a vendégjogot.

Persze, a Homérosz soraiból is jól ismert vakmerő Thészeusz élete ez után sem volt nyugodt, de további kalandjai és hőstettei már nem Krétához kötődnek.