A Korinthoszi-csatorna mellett

Mindennapos autóbuszozásaink során eleinte nem is vettem észre, hogy úgy kétóránként, mindig megálltunk valahol. S minden megállóhelyen elegáns kávéházak, vendéglők várták a turistákat és, természetesen, ezek ragyogó tisztán tartott, jól felszerelt mosdói. Gondolom, orvosok véleményét is kikérték s ki tudja hány tesztelés és kísérletezés után jöttek rá, hogy ez az intervallum a legoptimálisabb az emberi „szerkezet” jó karbantartására, mielőtt eldöntötték volna a pihenők időpontját.

S ha már a turista megkóstolta a helyi ínyencségeket – Korinthoszban például a szokásos szuvlákit -, ha ivott valami finom italt, esetleg csak egy zamatos kávét vagy valamilyen friss gyümölcslevet, s végül – ha már alkalma adódott – fel is frissítette magát a mosdóban, csak természetes, hogy körülnéz a vendéglő szomszédságában vagy épp magában az étteremben kiállított emléktárgyak között.

És – jól tudom, saját tapasztalatból is -, aligha képes ellenállni a sok csábos hiábavalóságnak! Az ingyenes fürdő-használat busásan megtérül a hozzá vezető utat szegélyező szuvenír-boltok, szuvlákisütők, kávéházak forgalmából. S ez Korinthosz előtt vált a legnyilvánvalóbbá.

Türelmetlenül vártam, hogy meglássam a Korinthoszi-csatornát. Azt a csodálatos alkotást, melyet már az ókorban megálmodott néhány kiváló elme, de csak a XIX. sz. tudósai voltak képesek megvalósítani. S lám, mikor már majdnem elértem, bejelentették, hogy megállunk.

Vigaszként, felidéztem magamban szerény, Korinthoszra vonatkozó ismereteimet: