A Korinthoszi-csatorna

A Korinthoszi-csatorna hihetetlenül szép, meglepő látvány!

Mikor a tömeg kissé megnyugodott – és persze, magam is, aki szintén ide-oda cikáztam a meglehetősen forgalmas híd két korlátja között, hogy a gyalogos sávról itt is ott is alaposan kikémleljem mi az ami elém tárul – komótosan rátámaszkodtam a papagájsárga korlátra és olyan aprólékos figyelemmel vizsgáltam mindent, hogy szinte most is magam előtt látom az egész csatornát. Sosem láttam szebb sötétkéket, mint az előttem húzódó, nyílegyenes csatorna vizének kékje, mely a távolban fehéren habzó hullámokkal találkozott, hogy végül mindkettő belevesszen a világoskék ég végtelenébe.

Az első meglepetés – de semmiként sem csalódás – hogy „csak” ennyi? A Korinthoszi-csatorna olyan keskenynek tűnt, hogy az volt az érzésem egyetlen nekilendüléssel is átugorhatnám. A mélysége sem tűnt túlságosnak, mintha akár az ujjaim hegyével elérném a vízszintet, ha lehajolnék. Csak a hajók mérete jelezte, hogy ismét optikai csalódás az, ami megtéveszt – egyszerű kis játékhajóknak tűntek.

A másik érdekesség a csatorna fala volt – bármily közelinek tűnt, sehol sem tudtam hozzáférni – azok a „fémpálcikák” nagyon is komolyan megtervezett, szilárd és biztonságos korlátot képeztek. Igy, közvetlen közelről, a híd, légiessége ellenére, nagyon is szilárdnak bizonyult. Ahogy ott hosszasan álltam rajta akár egy budapesti Duna-hídnál masszívabbnak tűnt, ahol még szélcsendben is inkább csak virtusból vág át az ember gyalog, arcára merevedett mosollyal, hogy „azért sem” érzi az autók s főleg a villamosok okozta rezgést. A Korintoszi-csatorna feletti híd, a forgalom ellenére, picit sem rezgett.

És szépségét is csak a színe tette szokatlanná. Az a tényleg papagájsárga korlát és a hídváz másutt sehol sem látott kékje, mely nem a szokásos „görög” kék volt, melyet már annyira megszerettem. De figyelembe véve, hogy a híd a nagyon forgalmas autóút része, természetes az útjelző értékű korlát egyezményesen sárga árnyalata.