Élet a Korinthoszi-csatorna falában

A Korinthoszi-csatorna egészéből leginkább a falai izgatták a képzeletemet. A híd magasából úgy látszott, mintha óriásgyerekek vájtak volna csatornát maguknak a két tenger partján álló homokváruk között.

Képekről tudtam, hogy az alján bizonyos magasságig ki van kövezve, de onnen fentről vízzel kitapasztott homoknak, legjobb esetben agyagnak látszott. Alig értettem, hogy nem dől romba az első esővel vagy magától a tenger párájától. Imitt-amott fa gyökerezett meg benne, melyet tán csak a szépség kedvéért hagytak meg, de az is lehet, hogy körülményes lenne elérni.

Annál hozzáférhetőbb volt a part a madaraknak. A távolból nem ismertem fel a fajokat, nyáron tán partifecskének néztem volna, de voltak annál nagyobbak is – és mit sem törődve a turistákkal, élték szabad életüket a lyukacsosra vájt csatornafalba rakott fészkükben.

Az erős napfény is fokozta a benyomást, hogy a fal homokos agyag – fel-felcsillantak benne a homokszemcsék. Értelmem, természetesen ellenkezett e látszattal, de akkor is csodáltam, hogy az a földfal nem omlik össze. Egyes ismertető kőfalat említ, de én láttam, hogy az föld. Íme, egy újabb csoda, mely az ember alkotókészségét, békés szándékú tevékenységét jelképezi!

De túl a lelkesedésen, ismét száraz adatokkal is igazoltam magamban a csodálatomat:
A Korinthoszi-csatorna 60 m magas falai szinte merőlegesek, lejtésük csupán 1-1,5 m, a víz mélysége mintegy 8 m, szélessége pedig 23-24 m. Más adat viszont 80 m magas és 25 m széles méretet jelez, de ez mit sem csökkenti a látvány nagyszerűségét.

Miként az is csak kuriózumként fogadtam, hogy valahol vöröses-fekete földnek mondják a csatorna falát, tán csak azért, hogy alátámasszák: ez az a föld, melyből évezredekkel ezelőtt a híres korinthoszi cserépedények készültek. Én sárgás-fehérnek, homokszínűnek láttam, az árnyékos oldalt sötét sárgának. Nagyon szép volt. És a két tenger vize olyan békésen találkozik, hogy az itt készített felvételeim közt olyan is akad, ahol a víz felületén tisztán kivehető a híd tükörképe.

De ez csak szerencsés véletlen volt, mert a csatorna nagyon forgalmas. – 320 km-rel rövidíti meg az Adriai-tenger és a Pireusz közti távolságot.
– Engem is lefényképezel? – toppant mellém Anci vidáman.
– Szívesen! És figyeld a hajókat! Azt mondják, hogy ha valaki épp itt áll a hídon és gondolatban kíván valamit amikor alatta elhalad egy hajó, kívánsága teljesül.
– És ha nem jön egy hajó sem?
– Próbáld ki! – nem akartam megmondani, hogy nincs miért tartania ettől, hadd örüljön! Rövid megfigyelésem alapján ugyanis észrevettem, hogy ott hol erről, hol arról, de folyton járnak a hajók. Csak a révészek tudják, milyen törvény szerint.
– Jaj de jó! Azt kívántam, hogy Gizike vigyen magával a kerámiaboltba, ahol olcsón lehet emléktárgyakat vásárolni. Szia!
Nos, ki-ki a maga örömével!