Hangulatzavaró közjáték

A buszban szokatlan élénkség uralkodott. A folyton elégedetlen házaspár ismét kommentált – nem jó irányba haladunk!

Én mindig teljesen rábíztam magam a sofőr ismeretére és lelkiismeretességére, elvégre az a munkája, hogy elvigye utasait a meghirdetett helyre! Az enyém pedig az, hogy gyönyörködjem a tájban. S mit sem tartottam nagyobb örömnek, ha egy-egy helyet sikerült felismernem – erre már jártunk!
Most is ismerősnek tűnt a vidék. Igen, erre valamerre lehet a régi epidauroszi színház! De most mégsem pont arra mentünk, hanem a reklámokból már jól a ismert kerámiagyárhoz közeledtünk, melynek üzletében megvásárolhatók az ott készített tárgyak.

A bő választékú árut előállítási áron szerezhetik meg az érdeklődők s az idegenvezető már előre felhívta a figyelmet, hogy minden vásárló őrizze meg a számlát, mert végül azok tombolajeggyé válnak – a manufaktúra sok szép nyereménytárgyat ajánl fel a vásárlóinak.
Szavaira ismét duzzogni kezdett a házaspár – persze, tudják ők! Hamisság az egész! Majd meglátjuk ki nyeri el a főnyereményt! Biztos az idegenvezető, különben nem lenne ennyire meggyőző! Vagy nem is, ő majd titokban kapja meg a jutalékát… s vége hossza nem volt rosszindulatú lamentálásuknak.

Nehezen sikerült kivonnom magam a felbolydult tömeg hangulatából, hogy gondolatban felidézzem a görög kerámia jelentőségét.