Korinthoszi uzsonnaszünet

A csésze kávémmal az északi teraszra tartottam, az árnyékba. A legszélső asztalnál, háttal az épületnek, a tájat figyeltem. Viszonylag sík terület, a közelben a forgalmas út, mögötte alig tudtam kivenni mi az, amit a szürkeségben látok, távoli hegyvonulat, tenger vagy felhő. Azt hiszem egyszerűen csak az út felett gomolygó por volt az, amit láttam.

Nem is sejtettem, hogy alig néhány száz méterre vagyok a Korinthoszi-csatorna felett átívelő hídtól, melynek forgalma hozzám hallatszott, de én egyszerű országútnak véltem.
Magát a várost pedig a mögöttem álló vendéglő takarta el, de tudtam, nem sok ókori épületet rejteget, hisz többször is földrengés pusztította. A feljegyzések szerint 1858-ban, majd 1928-ban, mely után teljesen újjáépült, s a forgalmas kikötőjén és pálmafás sétányain kívül csak a viszonylag egészen új házai kínálnak látni valót.

Annál érdekesebbnek találtam felidézni magamban a mozgalmas történetét.

Korinthosz és környéke a korai kőkorszak óta az ember kedvelt lakóhelye volt. Már i.e. 2000 évvel benépesült. Első lakosai acháj eredetűek voltak. A kedvező földrajzi adottságú területen kialakult városállamok elsőként szabadultak a görög középkor homályából.

Már az i.e. VII. században ezek a városállamok irányították az Égei-medence társadalmi és gazdasági fejlődését. Ezt a szerepet Athén felemelkedése után elvesztették, de gazdasági és stratégiai jelentőségük mindvégig fontos maradt az ókorban.