A Meteórák – földtörténeti kuriózum

Görögországban járva kár lenne kihagyni a Meteórát! A táj rendkívüli arculata, a sajátos földrajzi forma egyedüli a világon. A furcsa alakú oszlopokká szabdalódott sziklák csúcsairól betekinthető panoráma is olyan fenséges látvány, amilyen sehol másutt nem tárulhat elénk. Utunk balján egy obeliszkszerű szirt, a lábánál omladozó, régi templom, a tetején két kolostorépület – itt indulunk el a Meteóra fantasztikus kőoszlop rengetegébe.
Kasztraki, a kis falu után, ahol turistaidényben kemping is működik, az út lassan emelkedve behatol a félelmetes, sötét szirtek közé, melyek tetején hihetetlen elrendezésben, szinte a sziklatető természetes nyúlványaként kapaszkodnak meg a kolostorok.

A sziklák keletkezése különös történet, melyet a modern kor geológusai tisztáztak. Szerintük a földtörténeti harmadkorban, mintegy ötven millió évvel ezelőtt, a mai Thesszália területét tenger borította. A messzi északról érkező folyók évmilliókon át szállították ide a hordalékot. Több közeli folyó deltavidéke szintén itt alakult ki. A kúppá formálódott, szilíciumot, vasoxidot és kalciumkarbonátot tartalmazó hordalék a víz hatására idővel valósággal beton-keménnyé szilárdult.

Aztán az oligocénbeni gigászi földmozgások létrehozták a Pindosz magas csúcsait, a tenger lassacskán levonult, kialakítva a Thesszáliai síkságot, de maga után hagyva a furcsa oszlopokká vedlett, több száz m magas beton-kemény hordalékkúpokat – a Meteóra sejtelmes világát.

Érdekes, hogy a különös formájú sziklákhoz nem kötődik semmiféle ókori mítosz, pedig az ókori emberek mindig szívesen magyarázták mitikus eseményekkel valamely különös természeti vagy geológiai jelenség eredetét. De az is meglehet, hogy létezett valamiféle helyi mítosz, csak korunk már nem tud róla.

A középkorban, amikor az ember mindenben égi jelt keresett, a hatalmas sziklákat Isten művének tekintették, melyet épp azért teremtett, hogy az Éggel kapcsolatban álló szent életű remeték hajléka legyen.

Maga az elnevezés, a „ta meteóra monasztiria” találó: „kolostorok a levegőben”. A keskeny sziklahátra épült kolostorok elrendezése és stílusa, árkádos udvarainak hangulata épp a hely azon geológiai adottságainak köszönhető, mely megteremtette az ortodox kolostorépítészet jellegzetes „meteórabeli” változatát.

A sziklák alapjától tekintve, szinte elképzelhetetlen, hogy miként tudtak egykor a szerzetesek azokban a vízszintesen a sziklák falába vájt, koporsószerű nyílásokban meglenni?

A szinte megközelíthetetlen szűk kis fülkék távolról leginkább a Korinthoszi csatorna földfalába vájt partifecskék fészkeire emlékeztettek, csakhogy azok madarak helye!
De ha szárny nem adatott is az embernek, pótolta azt a leleményességével: a Meteórák szerzeteseit egykor bizonyos csörlős szerkezet segítségével, kosarakban húzták fel, vagy a meredek sziklafal mellett lengő kötéllétrákon lehetett helyüket megközelíteni.

Persze, csakis férfiaknak volt megengedett belépni a kolostorvidék, a „Szent Föld” területére. (Ősi ortodox mentalitás szerint, a nők még napjainkban is tisztátlanoknak számítanak, s bizonyos szertartásokon nem vehetnek részt.)