Az orodox gyertya áldozat

A Pantanassza templomban egy szerzetes fogadott minket, de sajnos, nem értettük egymást. Pedig igencsak beszédes kedvében lett volna. Hamarosan a társa is előkerült, sőt, három apáca is. Magatartásukból úgy vettem ki, hogy nem túl sok turista keresi fel őket.
Aztán észrevettem a gyertyás-dobozt. Román ortodox ismerőseimtől tudtam, hogy ők a templomban gyertyát szoktak égetni. Alkalmazkodtam a szokáshoz.

– Te római-katolikus létedre imádkozol az ortodox templomban? 

– Nem éppen. De van egy kedves ortodox barátom, aki bizonyára örülni fog, ha majd elmondom, hogy a nevében elégettem itt egy gyertyát.

– Akkor én is égetek! – szaladt gyertyát venni s minden további nélkül mindkét tartóban gyújtott egyet-egyet.

A gyertya egyáltalán nem volt olcsó és Misztrában, miként a többi ortodox templomban szintén, a belépő jegyet is meg kellett fizetnem, mert az archeológiai helyek és múzeumok megtekintésére feljogosító igazolványom a papok nem fogadták el, így szinte restelkedtem, hogy én csak egy gyertyát gyújtottam. Nem is tudtam pontosan miért e szokás, de Isten szolgái olyan szépen mosolyogtak ránk, hogy megérte.

Aztán az egyik apácával csak szót értettem valamilyen több nyelvből és még több jóakaratból született értekezési módon s kiderült, hogy azért áll ott két gyertyaégető, mert egyik az élők, a másik a holtak lelkéért felajánlott gyertyaáldozatoknak való.