A bizánci szellemi virágkora

1348-ban Misztra a katonai helyhatóság székhelyeként, önálló tartományi fővárosi rangot nyert, ahol szokássá vált, hogy a császár  egyik fiát vagy öccsét nevezzék ki deszpotává.
Az első bizánci deszpota Manuel Cantacuzino, VI. János császár fia volt.


A bizánci császári családdal együtt a szellemi élet is felserkent Misztrában. Különösen a XIV. sz. végén hatalomra került bizánci Palaiologoszok fektettek nagy hangsúlyt arra, hogy művészekkel és tudós literátorokkal vegyék körül magukat.

A bizánci Misztra ekkor vált az európai hatásokat asszimiláló és a bizánci kultúrát nyugatra közvetítő, a reneszánsszal rokon szellemi áramlatok központjává. Ez volt Misztra történelmében a legvirágzóbb kor. A szellemi élet legismertebb képviselője a neoplatonista filozófus, Ghemisztosz Plethón volt, aki Európa-szerte  nagy tekintélynek örvendő iskolát alapított.

Ám Konstantinápoly bukása után, bizánci Misztra sem menekült. Konsztantinosz Palaiologosz, akit a bizánci hagyomány szerint Misztra székesegyházában koronáztak meg, visszaindult Konstantinápolyba, hogy elvesszen, a bizánci birodalmával együtt. Fivére, Demetriosz aki Konstantinápoly 1453. évi elfoglalása után követte, kénytelen volt meghódolni a törökök előtt. 1460-ban Misztra a moreai pasalik központja lett.