A dromosz

Az eddig látott aknasíroktól és romba dőlt tholoszoktól eltérően, a sír, melyhez közeledtem, nagyon jó állapotban állt.Ahogy felfelé haladtam a tholosz kváderfalazattal védett dromoszán, úgy éreztem, hogy mindabból amit addig olvastam, semmi sem közelíti meg az elém táruló látvány nagyszerűségét.

Erre, a dromosz felé már alig járt turista, talán a borult ég miatt. A domboldalba vágott, folyosószerű, hatalmas szürke kövekkel bélelt út, a dromosz, mely felkiáltójelhez hasonló, sötét nyíláshoz vezetett, misztikus hangulatot keltett bennem.

Hirtelen madártrillát hallottam a dromosz közelében. Ez volt az első madárhang, mely Mükénében felzengett. Éles, csattintó hang, mint tavaszt hirdető feketerigó füttyentése, mégis valahogy más. Mindenképp ünnepélyes, s ugyanakkor vészjósló is, mint maga a dromosz kopársága. Mégsem volt bagoly-huhogás. Alig néhány vidám csattintás, mintha az a madár köszönteni akart volna. Vagy felhívni a figyelmem valamire ott, a dromosz közelében.

De a madarat nem láttam, tán a forró nyárban kiszáradt fűvel borított kupolán serkent gyér bokrok egyikén pihent meg, a dromosz mellett. Sosem tudhatom meg mi lehetett!
És miért zengett fel éneke pont a borult égbolt alatt sötétlő dromosz mellett?

Kivételes lelkesedésembe furcsa szorongás vegyült. Talán csak az ismeretlen hely, a dromosz sivársága keltette tompa emóció, vagy a csalódástól való félelem, hogy amit a dromosz végén majd látni fogok, tán nem ér fel azzal, amit elképzeltem.
Mégis serkentő érzés volt felmennem a dromosz lejtőjén, melynek végében nem tudtam mi következik!