A Mükenai fellegvár küszöbén

Közben elértem a küklopikus várfal észak-nyugati sarkán nyíló Oroszlánkapuhoz, Mükenai legjellegzetesebb épitményéhez.

Íme, a híres kapu, mely elé az álnok Klütaimnesztra kiterítette a trójai háborúból győztesen visszatérő Agamemnón tiszteletére a vörös szőnyeget! – Ez lenne a napjainkig fennmaradt tiszteletadás jelének az eredete?  – Nos, Mükénaiban az a szőnyeg a közelgő tragédiát, az acháj vezér halálát jelezte elő a színével.És ugyancsak ez a Mükenai oroszlánkapu volt az, mely bezárult Kasszandra mögött. De mielőtt a jóstehetségű trójai királylány átlépte volna az elátkozott vár kapujának a küszöbét, megjósolta Agamemnón és a saját halálát.

Én viszont nem léphettem egyhamar Mükenai belső területére!
Ha Olümpiában nem értettem, merre széledtek szét a turisták, hogy alig néhány emberrel találkoztam az egész Altiszon, sőt, az Olümpiai Archeológiai Múzeumban is alig akadt látogató, itt megtorpantam a tömeg láttán.

De összehasonlítva a két „turisztikai objektum” területét, érthető! Olümpiában, a határtalannak tetsző Altisz területén szétszéledhetett akár tucatnyi autóbusz utasa itt, de a Mükénéi fellegvár küklopikus falai közé zárt kis területen a mi csapatunk is soknak tűnt.

Megjegyzem, hogy a turistairoda által bérelt görög buszunk mindig kettesben járt, nyilván, hogy szükség esetén a helyi sofőrök egymás segítségére legyenek.

Meg is volt a sajátos „munkarendjük”, melyből én csak annyit vettem észre, hogy hol mi voltunk a vezető busz, hol a párja. Mikor pedig megálltunk, hogy mi, turisták, a múzeumokat járjuk, a sofőrök sem unatkoztak.

Annál is inkább, hogy kötelező módon egy-egy kísérő is mindig velük utazott, sőt, a görög idegenvezető mellett minden turistairoda saját vezetője is, akik, nyilván már jól összeszokva, elszórakoztak egymással – amennyiben senki sem igényelte a szolgálatukat.

Mükenai bejáratánál mindenki mindent látni akart – egyesek megtapogatták a kőtömböket, mások fel is másztak, ahová csak lehetett, tolongtak, lökdösődtek, de mindenként az  Oroszlánkapuban akarták megörökítetni magukat egy-egy fényképen, hosszasan elállva az utat.
Percekbe telt míg végre átjuthattam