A mükénéi B-sírkerület

Klütaimnesztra sírja mellett nagyobb sírkerület maradványait tárták fel, melynek felépítése és mérete hasonlít a Mükéné fellegvárán belüli síkerületéhez. A rend kedvéért a szinte száz évnyi különbözettel feltárt leleteknek az A- sírkerület, illetve B-sírkerület nevet adták az archeológusok.

Ez utóbbi sírkerület i.e. XVII és XVI. századi, vagyis a fellegváron belüli A-sírkerületnél valamivel korábbi. A B-sírkerület 24 sírjában előkelő nők és férfiak, valamint gyermekek csontvázaira bukkantak.

A sírkerületben feltárt holttesteket oldalra fektetve, térdüket az állukig felhúzva temették el és sírjuk fölé kőlappal díszített kis halmot emeltek. A B-sírkerületben a csontvázak mellett sok edényt, ékszert, arany- és ezüstberakásos fegyvert találtak.
S mivel szakavatott régészek voltak és nem romantikus álmodozók mint Schliemann, azt is megállapították, hogy a drágakövek közül egyesek epekövek.