Kollektív képzelet

Budapesten vettem az első magyar nyelvű, Mükenai vonatkozású könyvemet. És már akkor, ott Budapesten, elképzeltem, vajon hogyan éltek Mükenaiban az emberek?

Miként tudtak meghúzódni Mükénai akropolisza kis területen, összezsúfolódva? És mégis… vagy, ismét, épp ezért… milyen gyönyörű bútoraik voltak! Milyen szép használati eszközeik!

És a Budapesten vett könyv szerint,  milyen pompások lehettek a palotáik!

Abban a Badapesten vett könyvben láttam, hogy milyen remek domborművekkel díszített tárgyaik, drága elefántcsont szobraik voltak, melyeken tisztán kivehető milyen ékszereket, mily gazdagon hímzett szoknyát, ruhaderakat viseltek a minoszi divat szerinti fedetlen mellű nők.

Az ugyancsak Budapesten beszerzett szakirodalomból tudom, hogy a sírkerületek sírmellékletei kerámiából készült ivóserlegekből, kancsókból, arany- és ezüstedényekből, bronzfegyverekből, aranydíszekből és obszidián-pengékből, ametisztgyöngyből és olyan finoman kidolgozott domborműves rhütonokból s más használati eszközökből állt, melyeket ma tán elképzelni sem merünk.

Leginkább egy csodálatos hegyikristály tál keltette fel valamikor az érdeklődésemet, egy valószínűleg minoszi munka, aminek hátranéző kacsafej alakú a füle.

Pontosabban akkor jutott ez eszembe, mikor Budapesten járva először fedeztem fel a vásárcsarnokokban azt a kerámiából készült liba formájú fedeles tálat, amiben Budapesten a mai kereskedők árulják a sült libamájat.

Jobbára, persze, a turistáknak, hisz ha az időszakokat egymás mellé rakom, évekre rúg a Budapesten töltött időm, de alig láttam a helybélieket ilyesmit vásárolni.

Különösen, hogy a libamáj mindenféle más minőségben és mennyiségben kapható. Még kóser libamájat is árulnak, valahol az ideiglenes lakhelyem, hadd ne részletezzem, melyik park közelében. 

S biztos vagyok abban, hogy Budapesten a magyar háziasszonyok inkább a maguk főztjét kívánják mint a díszes „porcelán-libát”.

De ha olyan mutatós?!

Nos, annak a Budapesten  vásárolt libamájas edénynek van tán olyanfajta formája mint annak az ókori tálnak.

De aki megtervezte azt a Budapesten közismert edényt, vajon látta-e a minoszi mester hegyikristály tálját, avagy ki tudja miféle kollektív képzelet nyilvánult meg munkájában, mely évezredek múltán feléledő ősi ösztönnel, hasonló formát eredményezett?!

S hogy az egyedi ókori luxustárgy tökéletes formáját mára tán a tucatáru jegyei is érintik – nos, ez újabb vita téma lehetne. S nem csak Budapesten.