Kulturális turizmus

Ahogy Mükénaiban átjutottam  az Oroszlánkapuban fényképezgető kulturális turizmusnak hódolók csoportján, újabb ember-torlaszok következtek.

A körkörös ásatási terület keskeny útjain nyüzsögtek a kíváncsiskodók. Pontosabban, álldogáltak, mint a kulturális turizmus megannyi papja.

Mert ha valakinek sikerült biztos helyet találnia, ahonnan mind a környező vidéket, mind az archeológiai területet beláthatta, már nemigen törődött azzal, hogy más is szeretné látni.

Különösen az egyes feltárt fülkék előtt vagy a kör alakú sírkerület peremén horgonyoztak le szilárdan a kulturális turizmust kedvelők, szótlanul fürkészve az üregeket. 

S mivel egyesek a kulturális turizmus felszentelt papjaiként sem láttak mást a szürke köveken kívül, tanácstalanul toporogtak.

Figyeltem a megilletődött, pontosabban meglepődött, már-már ijedt arckifejezésű turistákat.

Belépve az egykori zord vár szétszórt kövei közé, a bejáratnál jobbára minden turista megtorpant pillanatra, mintha utasításra várna, merre menjen, mit tegyen, mire figyeljen, hogfy valóban kulturális turizmusnak nevezhesse útját?!

Hamarosan élénk társaság tolult be a kapun. Görögök voltak. Tanárnő lehetett, a tanítványaival, akik elnézőn fogadták a kulturális turizmus okozta nyüzsgést. 

A bámészkodó turisták tisztelettel engedtek utat a lelkesen magyarázó hölgynek és a még lelkesebb követőinek. Lehettek tán húszan.

Sajnos, egy szavukat sem értettem, s ez megint eszembe juttatta, mennyire felkészületlenül indultam el én is erre a kulturális útra!

A különben mindig magabiztos külföldieket, a kulturális turizmus hiveit, szintén ez a fajta kisebbségérzet késztethette tiszteletre amikor utat engedtek a kis csapatnak.

De én utánuk mentem s néha úgy éreztem, értem is amit a tanárnő mond. Egy-egy beszédes mozdulat, egy-egy ismerősen csengő név…

Sokkal később értettem meg, hogy bizonyos helyeken külön kellett fizetni az idegenvezető-szolgálatért s én épp olyan csapat autóbuszára kerültem, ahol a kulturális turismus kifejezés csak divatos  cimke volt a pihenéshez, nem igyényelték  idegenvezető magyarázatát.

Persze, egymagam is kérhettem volna felvilágosítást, elsősorban a magyar idegenvezetőtől, de a kezdeti elázott csomagom miatt – melyről egyikünk sem tehetett, de a modoráról igen – egész úton kerültük egymást.

S mintha önmagam előtt akartam volna mentegetőzni, hogy hiába beszélek annyi nyelvet, ha nem ismerem a görögöt is, újból elmerültem a “kulturális” gondolataimban…