Mükénéi romok – hangulatkép

Hirtelen hideg szél suhant át Mükéné romjai felett. A  turisták fázósan szedelőzködni kezdtek s a Mükéné fellegvár meglepő gyors ütemben elnéptelenedett – talán visszatértek az autóbuszba, melegedni.

A romok közt már csak a tanárnő maradt, a diákjaival. Hogy ne zavarjam őket, a várfal legszélső vonulatig mentem, ahonnan jól beláthattam a környező vidéket, Mükéné romjai komor képeslap arcát.

Ez volt az első borús napom Görögországban. A reggel még finom szálú fehér cirruszfelhők a Mükéné romjai felett fokozatosan elsötétedtek, de nem esőfelhőkké, hanem valamely otthon még sosem látott szürkés-fekete mozaiklapokká váltak, melyek nyomasztón a tájra nehezedő, gyászos képeslap hatását keltették. A képeslap sötétkék pereme egybeolvadt a romok és a távolba vesző kékeslila hegyek vonulatával. A hideg szél már közvetlen a talajon, a romok közt bujkált, süvítve, fütyülve, kopogtatva, mintha a Mükéné romjai alatt nyugvó kísérteteket akarná feléleszteni.

Ha egy rendező ilyen színekkel és hangokkal  akarná hitelessé tenni a görög drámák hangulatát, bizonyára giccsesnek tűnne. De ott, a pelopidák tragikus fordulatokban gazdag története színhelyén, természetesen hatott e vészjósló képeslap keret.