Nafplion

Ám a négy kilométeres gyaloglás Nauplia buszmegállójáig sosem képzelt szépségekkel kárpótolt: az út mentén egyre sokasodó házak körül viruló kertek, bennük ciprusok, pineák s még nem is tudom hányféle tobozos, újabb terebélyes cédrusok.
Néhol egy-egy narancsliget, mely a fehér bimbók s virágzó ágaktól az érett gyümölcsig bemutogatta minden kincsét.

Nauplia árnyas, lépcsőkben végződő szűk kis utcáit jártam. A klasszicista emeletes villák, a kovácsoltvas erkélyek és míves ablakrácsok a XIX. századi Európa polgári világába repítettek.
Ez a sajátos hangulat fogadott a kávéházban is, ahova betértem egy tradicionális módon, forró homokban főzött illatos kávéra. Az 1898-ban megnyílt „To Kafeneio” tradicionális görög csemegéket is kínált.

Nauplia a tengerpart keskeny szegélyén terül el, a Palamidi sziklatömb árnyékában. Bármennyire próbáltam egyszerű, modern városkának nézni, már a neve is a mitológiai hajós, Naupliosz nevét idézte fel emlékeimben.
A hagyomány szerint épp Naupliosz, Poszeidón fia alapította a várost, aki Egyiptomból  érkezett matrózokat telepített le itt. A hely másik legendás szülötte, Palamédész, Naupliosz fia. Róla nevezték [...]

A modern városkép ellenére, Naupliáról már a korai antik források is beszámoltak.
 I.e. a 3. évezred vége felé már lakott terület volt. Az egykor önálló Nauplia város, i.e. VII. sz. utolsó negyedében  – más források szerint már a közepétől – Argosz  hatalma alá került.

A frankoktól a velenceiek hódították el a Palami-domb büszkeségét, Naupliont, 1380-ban. Az Andrea Dandolo, velencei dózse idején ismét fellendülő város fontos kereskedelmi kikötővé erősödött.
A velenceiek által, 1400 körül kiépített erődítmények még a török ostromnak is képesek voltak ellenállni.