Narancsliget és mesterséges öntözés

Ám a négy kilométeres gyaloglás Nauplia buszmegállójáig sosem képzelt szépségekkel kárpótolt: az út mentén egyre sokasodó házak körül viruló kertek, bennük ciprusok, pineák s még nem is tudom hányféle tobozos, újabb terebélyes cédrusok.

Néhol egy-egy narancsliget, mely a fehér bimbók s virágzó ágaktól az érett gyümölcsig bemutogatta minden kincsét. Nagy kísértést éreztem, hogy a narancsligetben letépjek egy gyümölcsöt, nem is annyira, hogy elfogyasszam, de érezzem, miként téphető, milyen a friss narancs héjának a tapintása, a narancs illata de még alig léptem le az országút széléről, itt is drótkerítésbe ütköztem.

Ami viszont megrendített, a narancsliget állapota volt. A narancsligetet nem annyira a magamfajta torkoskodók, inkább a természeti viszontagságok gyötrik: a narancsliget távolról szépen zöldellő lombjában igen sok kiszáradt rész haldoklott, de a még friss ágakon is előfordult, hogy a narancs sötétbarnára, sőt, feketére aszott a nagy forróságban.

A csupa sziklatörmelékes, terméketlen sárgás talajon a szél imitt-amott felfedte a földbe ágyazott fekete locsolócsöveket, a mesterséges öntözés kellékét.

Már másutt is láttam a mesterséges öntözés ilyenszerű megoldását, mikor a csöveken keresztül cseppekként adagolják a fáknak a szükséges nedvességet. A mesterséges öntözés ott elengedhetetlen. 

Később arról is hallottam, hogy egyes vidéken a mesterséges öntözéshez messzi földről, ciszternaautókkal hordják a szükséges vizet az ültetvényekre. Akkor az ilyenfajta mesterséges öntözés szinte hihetetlennek tűnt számomra, hisz mifelénk a +30 C fok is soknak számított, s lám, alig tíz év alatt, annyira megváltozott az éghajlat, hogy ma már nálunk is szárazságról, elsivatagosodásról szólnak a híradók s ha nem vezetik be a mesterséges öntözést, aligha terem meg valami.

Akkor szinte sokkolt a természet ilyenszerű haldoklása, de ma már itthon sem csodálkozunk, ha nyáron 40 C fok fölé szökken a hőmérő higanyszála, megkövetelve a mesterséges öntözést.

De mintha olyasvalamit vettem volna észre, amit a fák lombjai titkolni akartak, az út szélén mindkét felől telis-tele virágú rózsaszín és fehér leánderek váltakoztak a terebélyes mimózabokrokkal, melyek érzékenyen ingatták színes, apró virágú füzéreiket. Ezek tán jobban birták a meleget.

Bódító illatuk semlegesítette az elsüvítő kocsik benzinpáráját.