Nafplion

A pihenő medúza

Naupliában hallottam ismét a hős Bouboulináról, a szabadságharc jeles alakjáról.
A forradalmár Bouboulina asszony emléke iránti kivételes tisztelet azért is tűnt rendkívülinek számomra, mert a görög asszonyok szerintem még nem sok szabadsággal élnek.

S nem mintha törvények nyirbálnák meg jogaikat, de van bennük valami belső cenzúra, a több évezredes hagyományokban gyökerező mentalitás, mely meghatározza – szerintem korlátozza – az életmódjukat. Ezért is volt kivétel Bouboulina asszony.

Ha az első elém kerülő görög nő, a turistairoda munkatársa, Zoi, maga a szellemi és társadalmi szabadság megtestesítője volt, akinek a mentalitása cseppet sem különbözött más modern hölgy mentalitásától, kívüle alig volt alkalmam több hasonló asszonyt megismerni. Az üzletekben általában férfiak szolgáltak ki – kivéve a drága ékszerboltokat, ahol a szép, fiatal lányok jelenléte elengedhetetlen, hiszen hozzá tartoztak a reklámveréshez.

Az általam megismert lokálokban, a helyi mentalitásnak megfelelően, a pincérek és vendéglősök jobbára szintén férfiak voltak. Még a múzeumok alkalmazottai közt is alig találkoztam nővel. És aznapi kirándulásom csak fokozta a meggyőződésem, hogy a helyi mentalitásnak megfelelően, itt kétes érzelmekkel, hogy ne mondjam: előítélettel, fogadják az egyedül utazgató nőket. 

Már Tirünszben is eléggé fura érzés támadt bennem, mintha azok az őrök gúnyolódtak volna velem, hogy egyedül utazom, de Naupliában, bármennyire is európai városnak tűnt, meggyőződtem, hogy Görögországban valóban más a mentalitás a nőkkel kapcsolatban.

Még abban az előkelő Kávéházban is kissé túlzott udvariassággal fogadtak, de aztán az üzletekben is észre vettem, hogy ha többen voltak benn, a helyi mentalitásnak megfelelően, a kereskedő szinte átnézett rajtam, mintha azt kutatná a vállam felett, melyik férfi tartozik hozzám, hogy azzal alkudozzon s ne velem, az asszonnyal.

Végül, útban Tolo felé, mikor az egyszerű helyi járatra az elsők között szálltam fel – hisz Naupliának jó busz-összeköttetése van a környező helységekkel és romterületekkel, – az itteni mentalitás tökéletes példája tárult elém.

Eleinte nem értettem miért néznek rám olyan ferdén a férfiak. Mikor már mindenki elhelyezkedett, a csomagokat is elrendezték s a busz megindult, egy csoport férfi leállította. Nyilván ismerősök lehettek, mert nagyhangon köszöntötték a sofőrt és a buszbelieket, s bár fiatal emberek voltak, három középkorú nő is felpattant, hogy átadják nekik az ülőhelyüket. És azok olyan természetesen fogadták, mint én fogadnám egy férfi udvariasságát otthon, egy villamoson.

A Palamidi domb és a vár

Alig bánkódtam, hogy Naupliában nem jutott időm felsétálni a várfalak közt kanyargó úton az Akronafplia-dombon épült Xenia Hotelba, vagy hogy megpihenjek az öböl homokos strandján. De még a hely leglátványosabb érdekességei bejárását is a bizonytalan jövőre halasztottam. Lehet, hogy valamikor még lesz alkalmam visszatérni és felkutatni a lenyűgöző hatást keltő várat melyet, a Burdzihoz hasonlóan, nem felejthet el senki aki látta. Folytatás »

A kéknefelejcs színű tengeri csiga

Érdekes lett volna nekivágnom a Nauplia kijáratától induló, a Palamidi-sziklaoromra vezető lépcső-szerpentinnek, de közeledett a meghatározott indulási idő. Akik mégis nekiindultak, jobbára valamennyien hamarosan visszafordultak. Persze, autóút is vezetett a magasba. Folytatás »