Bukephalasz, Nagy Sándor lova

Azt is Plutarchosztól tudjuk, hogy Alexandrosz „már gyermekkorában kitűnt mértékletességével, mert hevesvérűsége és szenvedélyessége ellenére is érzéketlen volt a testi gyönyörök iránt, pedig egyébként korát meghaladó mértékben becsvágyó volt.” De a köznapi dicsőségért nem rajongott, mint Philipposz, aki „szónoki képességére olyan büszke volt mint egy szofista” és az olümpiai kocsiversenyen szerzett győzelmeit még a pénzeire is rávésette.
Mikor atyja távollétében, Alexandrosz fogadta a perzsa király követeit, megnyerte őket kedvességével és komoly kérdéseivel, melyek az utak hosszára, az országra s magára a királyra vonatkoztak. Vagyis, a fiú nagyra törő becsvágyával szemben az apa kiválóságai elenyészőeknek tűntek. Mikor Philipposz újabb jelentős várost vett be, Alexandrosz arról panaszkodott kortársainak, hogy apja mindent elvesz előle, s nem hagyja, hogy „velük nagyot és dicsőt cselekedjen”.

Alexandrosz serdülőkorával kapcsolatban egyik legismertebb jelenet, amikor a thesszáliai Philoneikosz tizenhárom talentumért felajánlott Philipposznak egy lovat. De emberei közül senki sem tudta betörni a rakoncátlan, vad lovat, amit Bukephalasznak, Ökörfejnek nevezett el, a csökönyössége miatt.

De ott volt Alexandrosz is, aki vitába szállt atyjával, hogy csak azért, mert mások ügyetlenek és gyengén bánnak vele, képes lemondani egy ilyen nagyszerű lóról. Apa és fia fogadást kötöttek, hogy ha Alexandrosz nem tudja megülni Bukephalaszt, megfizeti az árát – ő bizony képes megszerzi azt a pénzt!

Erre odafutott a lóhoz és kantárszáránál fogva szembefordította a nappal, mert észrevette, hogy az a saját, ide-oda mozgó árnyékától nyugtalan. Kis ideig simogatta, csitítgatta, majd határozottan a nyeregbe ült és anélkül, hogy használta volna az ostorát vagy a sarkantyúját, lába szorításával ösztönözte futásra a lovat.

Azt mondják Philipposz sírt a boldogságtól, hogy ilyen ügyes fia van s mikor leszállt a lóról homlokon csókolta s ezt mondta: „Fiam, keress magadhoz méltóbb királyságot, szűk neked Makedónia!”