A Zanesz-talapzatok

Attól tartva, hogy nem lesz elég időm bejárni az Altiszt, képtelen voltam a gondtalan turisták játékára hangolódni. E rövid intermezzo után visszafordultam az Altisz, számomra beszédes, romjai közé.

A késői korra, sajnos, az Olümpiai Játékok eseménye már vesztett a tartásából s nem ment ritkaságszámba a hatalmasok előtti hízelgés. Előfordult, hogy egyesek tisztességtelen eszközökkel próbálkoztak győzelemre jutni.

A versenyszabályokat és az olümpiai esküt megszegő atlétákra, illetve a városaikra, bírságot róttak ki, s ebből Zaneszeket, vagyis Zeusz bronz-képmásokat öntöttek, melyeket a kincsesházak előtti teraszon állítottak ki.

Pauszaniász 12 Zaneszről tesz említést. Az elsőt a 98. Olümpiászon a thesszáliai Eupólosz állíttatta, akit megvesztegetési kísérlete miatt bírságoltak meg, az utolsó kettőt pedig a 226. Olümpiászon, i.sz. 125-ben állíttatta két egyiptomi ökölvívó, mert kiderült róluk, hogy előre megállapodtak a verseny eredményében.

A kortárs sportélet kulisszatitkaihoz nem értek, de azt hiszem a mai „bundázásoknak” nincs ilyenszerű „esztétikai” eredményük.