Altisz – a „szent liget”

Maga a név, Altisz, állítólag az alszosz, vagyis liget szó eltorzult változata. De olvastam berekről, kerületről is – én maradok a szép csengésű Altisznál.

Az ősi hagyomány szerint, eredetileg minden oldalról 1 stadion hosszúságú volt, aztán az egyre több szobor, emlékoszlop és épület kedvéért megnagyobbították.

Előbb a hellenisztikus, majd a római korban. Erre a könnyen megkülönböztethető görög és római falak utalnak, melyek alapján még ma is rekonstruálható Altisz egykori határa.

A babér, ciprus és olajfák közül kimagasló épületmaradványok, a derékba tört vagy földre döntött oszlopsorok látványa annyira megrendített, hogy szerettem volna leborulni arra az emberi érzésektől fűtött istenek és isteni tulajdonsággal bíró emberek bejárta földre, de csodálatomban szinte megdermedtem s még csak főhajtással sem hódoltam azok előtt, akik egykor mindazt kigondolták és megalkották, akik mély álmából napvilágra hozták.

Ereztem, hogy életem nagyon fontos pillanatát élem át, mikor fel kell tennem magamban a kérdést, hogy vajon képes leszek-e szembe nézni az előttem álló út teljes lényemet felborzoló benyomásaival? Vajon tudom-e asszimilálni a tapasztalatok sorát, melyben a jelen rendkívüli élmény csak első, de bizonyára nem az egyetlen? Pillanatnyit meginogtam, hogy helytállhatok ekkora kihívással szemben.

Csak ámultam az út magasán. Előttem az Altisz, a néhány méterrel lejjebb elterülő nagy kiterjedésű archeológiai terület. E szintbeli különbség világosan érzékeltette milyen mélyen nyugodott mindez a föld alatt, mígnem a véletlen a nyomára vezetett.

És hirtelen úgy éreztem, hogy az antik világ kultúrájának a parazsa ott izzik előttem, hogy füstjéből kibogozzam egykori tündöklését, teljes szépségével és minden kegyetlenségével együtt.