Az Olümpiai Archeológiai Múzeum

A rommező közelében, a Kronion-hegy lábánál húzódó domb tetején zöldellő fák közül modern épület tűnik elő, mely stílusával tökéletesen beilleszkedik a hely hangulatába. Ez az új Archeológiai Múzeum.

Hitelt adva Pauszaniász feljegyzéseinek, a közelben állt Oinomaosz, a piszai király síremléke, ami kőfallal körülvett domb volt. A síremlék alatt azon épület romjai, mely szerinte Oinomaosz lovainak az istállója volt.

A régi olümpiai múzeum 1886-ban épült, a település közvetlen közelében létesített pinealigetben, nem messze a Kladeoszt átívelő hídtól.

A patinás archeológiai terület mozgalmas szürkesége után, váratlanul ért az új múzeum fehérsége. Mozgalmas szürke, gondoltam, mert azok a romok a szürke végtelenül változatos  árnyalataiban tárulkoztak elém, a fehértől a feketéig. Ám belépve a múzeumba, ahol a különböző római császárok és más neves személyiségek fehér márvány ülő- vagy állószobrai szinte beleolvadtak a fal fehérségébe, puritán templomban éreztem magam.

A csend, a kellemes hűvösség fokozta e fehérség megnyugtató hatást.

Aztán, hozzá szokva a hely hangulatához, miként a rommező szürkesége, a múzeum fehérsége is sokféle árnyalatot nyert, fokozatosan kiszínesedett.

Nem jó irányba indultam. A rend kedvéért visszafordultam és teremről teremre haladva, hála a Görög Archeológiai Szolgálat tökéletes munkájának, időrendi sorrendben gyönyörködhettem az évezredek során megalkotott kincsekben, melyek még sérülten is beszédesek.

Elsőként, az i.e. V. századból származó feliratok mellett itt áll az Olümpiai szentély makettje, mely a Német Archeológiai Intézet munkáját dicséri. Létezik egy régebbi is, a német Shleif építész által, Wilhelm Dörpfeld tervei alapján készült makett, ami a régi Múzeumban van kiállítva. A kettő együtt sokban hozzásegíti a látogatót, hogy teljes egészében elképzelhesse az egykori szentélyt.

A II. teremben gazdag és érdekes anyagra találtam, mely kiindulópontját képezhette az induláskor megfogalmazott eredeti szándékom megvalósításához, hogy Hellaszban a történelemelőtti kortól a nemzetállam kialakulásáig számba vegyem a civilizáció nyomait.

A szentély, pontosabban a stadion és a régi múzeum területén valamint a környék több pontján feltárt és itt bemutatott leletek i.e. 4000-3000 évre engednek visszatekintést.

Sajnos, a legrégibb korokra vonatkozó jegyzeteim és a már kidolgozott fejezetek odavesztek valamelyik akkori kollegámnál, aki Európa ki tudja melyik országában szívódott fel s mostani csapata talán nem is érti a magyar szövegem.
Egyszer tán nekirugaszkodom s leírom újra, hogy visszaemlékezésem teljes legyen.

De engem még most, hogy személyesen győződhettem meg Hellász szépségeiről, mind a szárazföldjén, mind a szigetein, még mindig Homérosz világa ejt igazán bámulatba.

Nagy vonalakban mégis szívesen felsorolom az Olümpiai Archeológiai Múzeum legrégebbi leleteit, melyek legtöbbje, szeretném hinni, hogy épp a híres eposzoknak köszönhetően került napvilágra – Homérosz nélkül a XIX. sz. embere nem lelkesedett volna annyira Görögországért, hogy ott ásatásokba kezdjen.

Az itt feltárt őskori leletek nagyon érdekesek, mert biztos adatokkal szolgálnak arra, hogy itt már i.e. 4. és 3. évezredben is létezett emberi település. Kis kőszerszámok, agyagedény töredékek maradtak fenn a neolitikumból. De találtak i.e. 2800-3000 körüli agyagedényeket is, a Stadion és Altisz területén, a régi múzeum környékén i.e. 1900-1600-ból származó leleteket. 

A kükládikus márvány idolra emlékszem különösebben és főként a mükénéi kor, napjaink ízlésének is tökéletesen megfelelő ékszereire, a finom vonalú vázáira. A geometrikus korból kiváló állapotban fennmaradt néhány bronz kisplasztika az eleganciájával hatott.

Az Altisz területéről származó sok gyönyörűséget nincs miért részleteznem, hiszen az egykor a szentélynek adományozott szobrok és fegyverek, a gazdagon, általában mitológiai jelenetekkel díszített számtalan bronzplakett, melyeket általában mindig a kor legjelesebb művészei alkottak, megannyi remekmű.

S ahogy gondolatban ismét bejárom a termeket, rájövök, hogy mennyire élénken megmaradt bennem egy-egy tárgy emléke, mely egykor egyediségével, szépségével, különlegességével vonta magára a figyelmem.