Ősi természetesség és szürrealista mesterkéltség

Elképzeltem az ókori ölümpiászok hangulatát, melyet a nők sosem ismerhettek meg. Érdekes lehetett az a csupa-férfi világ! Az a természetesség, mellyel a nézők követték az atléták versenyét, akiknek nem reklámtrikó, hanem a minden izmukat megmozgató, viadalba lendült szép testük meztelensége volt a mezük.

Napjaink szürrealista képzőművészeti kiállításokon láttam valami divatos, hatáskeltő próbálkozást: egy, az „alkotó” által elképzelt helyzetbe merevedett meztelen alak, akit arany- vagy ezüstporral hintettek be – lehet, hogy valaki esztétikai értéket talál ilyesmiben, de én megalázónak találtam.
Még azokat a nagyvárosokban divattá vált élő szobrokat is  az emberi máltóság alatti magatartásnak tartom, akiknek csak a kezét s az arcát festik be, hát még a lemeztelenített test mesterkélt helyzete, mely tárggyá alacsonyítja az embert!

Az ókori atléták esetében viszont az „aranypor” védelmet jelentett. Aranyos színük a homok természetes árnyalata s nem valamilyen egzaltált „művész” hatáskeltő ötlete volt. Ügyességük, harmonikus mozdulataik magasztossá lényegítette a meztelenségüket. Az ókori atléták meztelensége, miként az ókori szobroké is, az egészséges test, Isten teremtményének, az Embernek a szépségét hirdeti.

Azt a mai ember által is áhított természetes szépséget, mely sajnos csak keveseknek adatik meg, mintha a Teremtő napjainkra már belefáradt volna mindenkit tökéletesíteni – az egyén javára és embertársai örömére.