Zeusz és Héra kultuszától – Patroklosz halotti lakomájáig

Az első istenek, akik számára a olümpiai ősi kultuszhelyen mutattak be áldozatot, krétai származásúak voltak. Kronosznak és a termékenység istennőjének trónfosztása, továbbá Zeusz és Héra kultuszának a meghonosodása jelezte az achájok térhódítását, amelynek emlékét mítosz formájában is megőrizte a hagyomány:

Az első játékokat Pelopsz emlékére rendezték. Élisz legendás hírű királyát – aki kocsiversenyen nyerte el apósától, Oinomaosztól az éliszi királylány, Hippodameia kezét s vele együtt a trónt is -, itt, a főváros, Pisza közelében temették el. Sírjánál újrajátszott kocsiversenyekkel adóztak emlékének. Eleinte szűkebb körben, mígnem az évtizedek során a küzdelem híre távolabbra is eljutott, és i.e. 600 körül már összgörög eseménnyé vált.

Ekkor kezdték el az Altisz ünnepélyes kiépítését. A sír közelében elsőként Zeusz feleségének, Hárának emeltek templomot.
Az i.e. XII. sz. végén ide is behatoló dór törzsek csupán átvették a helyhez kapcsolódó szokásokat.

A dór hérosz, Héraklész, aki apja, Zeusz tiszteletére alapította a versenyeket, a hagyomány szerint maga mérte ki a stadion méreteit, s a versenyeken a birkózás kivételével valamennyi számban győzött. A birkózásban ellenfél híjján apja, Zeusz állott ki vele, s a párviadal döntetlenül végződött.

Aztán, az írott hagyomány szerint, i.e.776-től kezdve rendszeressé váltak a Zeusz tiszteletére négyévenként megrendezett versenyek – az ölümpiászok. Homérosz még nem említi ezt a kultuszhelyet. Vagy nem tudott róla, vagy annyira jelentéktelen lehetett, hogy a nevét nem tartotta érdemesnek megemlíteni.

Azt viszont az Iliászból tudjuk, hogy már abban a korban is szoktak versenyeket rendezni: Patroklosz halotti lakomáján a Tróját ostromló seregek legjobbjai viaskodtak. Birkózásban, ökölvívásban, futásban mérték össze erejüket s főként kocsihajtásban, mely a kor legelőkelőbb versenyszáma volt.

Jegyzeteim persze nem szakkönyvekbe kívánkozó pontos adatok, hanem egyszerűen csak szeretném felidézni azt az egész lényemet felpezsdítő örömet, hogy eljutottam Hellaszba.

Ahogy leírom e szavakat, mintha újraélném a csodás élményeket, mintha  ismét magam előtt látnám azokat az addig nem is sejtett helyeket. Az ott készült képeket is azért mellékelem, hogy biztonságban legyenek. És ha egyszer tán majd  emlékezni vágynék a látottakra, e lapon megtaláljam, s az ügyetlen szavakból, az egyszerű fényképekből ismét életre kelthessem az akkori hangulatot.