A spártai nevelés

Ennél jobban foglalkoztatott viszont a spártai nevelés. Családunkban igen szigorú törvények és szokások szerint nevelkedtek s még ma is úgy nevelkednek a gyermekek, de mindaz legfeljebb csak jelző, utalás a szigorra, az önmagunkkal és másokkal szembeni igényességre, a mértékletességre s az önmegtartóztatás gyakorlására és az önbecsülés fejlesztésére. A valódi spártai nevelés egészen más, szememben valójában kegyetlen, szadista nevelési mód.
A spártai nevelés értelmében, a fiúgyermekek már 6 éves korukban elbúcsúztak a családjuktól és elkezdődött az állami nevelésük. A hasonló korú gyermekek közös szálláson laktak, ahol, állami felügyelők ellenőrzése alatt, egyre  keményebb gyakorlatokat végeztek. A spártai nevelés szerint viszont mindez csak szelíd előjáték volt a 12 évek korukban kezdődő szigorú idomításhoz.

Ekkor a fiú haját levágták és csak egy durva szövésű ingben, mezítláb járhatott. A spártai nevelés szerint, fekhelyéhez a közeli Evrótasz partjáról, puszta kézzel szedett sás szolgált. Szegényes étkezéseit lopással kellett kiegészítenie, de ha tetten érték, a spártai nevelés értelmében, megkorbácsolták.

Nevelésükhöz tartoztak a különféle atlétikai versenyek és gyakorlatok, a labda- és kemény harci játékok, melyek annyira durván folytak, hogy halállal is végződhettek. S hogy kitartásra neveljék a serdülőket, a spártai nevelés szerint, évente egyszer megkorbácsolták a fiúkat Artemisz Orthia oltárán. Aki a legtovább tűrte a verést, az jutalmat kapott. Nem volt ritka eset, hogy a kisfiúk holtan rogytak össze a korbács ütései alatt, de egyetlen jajszót sem hallatott.

Egyedül a tánc és az ének jelentett némi kultúrát a spártai ifjak nevelésében, de még ez is inkább a harcra nevelést szolgálta: a háborúban a spártai phalanxok harci dalokat zengve rohantak az ellenségre.