Hol az együttérzés mostanában?

Végül szavaztunk, s csak nagyon kis fölénnyel értük el, hogy együttérzéssel bevárjuk a peches társainkat. Tanácstalanul álltam meg a tömeg szélén. Körülöttünk a csupa szikla kopárság is lelkesebbnek tűnt némely hangoskodó, együttérzés nélküli embertársunknál.

A közelünkben egyetlen fa sem volt, a busz átforrósodott a nagy melegben, nem nyújtott védelmet. Egyesek a cigarettát hiányolták, mások a vizet. Már majdnem sikerült mindenkit lehangolniuk, hogy értük biztos senki sem lenne együttérzéssel, mikor végre feltűnt a várt autóbusz.

A sofőrünk együtt érzőn fogadta a kollegáját és elénk irányította, hisz ezen a vidéken az volt otthon. Az meg is köszönte az együttérzést. A turisták közül néhányan szemmel láthatón megkönnyebbülve, hogy nem történt baleset, hálásan integettek nekünk, köszönetet mondva a türelemért és az együttérzésért.

Egyik hölgy meghatottan szólt ki a buszból: „Milyen jó, hogy nem történt baleset!”
„Legalább történt volna valami!” – vetette oda gonoszul a férfi, aki az imént a víz hiánya miatt zsörtölődött az idegenvezetővel.

„Legalább történt volna valami”… És a mások sorsa? A teremtett világ és az emberiség által megalkotott csodák? Hiába, mindig csodáltam az emberiséget, de maga az ember, külön-külön minden egyed a maga gyarlóságával, kicsinyességével, önzésével… Szerencsére, vannak kivételek!