Hajó- és légi összeköttetés, Szantorini

Szantorini vízen és a levegőben egyaránt megközelíthető.

Hajón: Athénból, főleg a nyár folyamán, naponta több hajó indul Szantorini felé, Pireusz központi kikötőjéből. A közvetlen járat általában reggel indul és estére érkezik Szantorini szigetére, de vannak beiktatott állomások is, hisz Szantporinit a Kükládok más szigetével szintén gyakori tengeri járatok kötik össze, ezért az út időtartama különböző.

Athénból indulva érdemes a Pireusz – Szirosz – Parosz – Naxosz – Iosz – Szantorini útvonalat választani, mert a sok érdekes szigeten tetszés szerint megszakítható az út. Ezen kívül közvetlen tengeri járat köti össze Szantorinit Krétával és Rhodosszal is.

Aki Krétáról, Iraklion kikötőjéből tesz kirándulást Szantorini szigetére, egyetlen nap alatt is megismerheti. A legegyszerűbb valamelyik korai „óriáshajóval” átutazni, melyen reggelivel fogadják a szélrózsa minden irányából odasereglett turisták zökkenőmentes ellátását.

Út közben érdemes bejárni a sokszintes hajót. A kényelmes éttermeken kivül nemcsak elegáns kávézók s kis szuvenirboltok, hanem előadóterem is várja a látogatókat, ahol érdekes előadások, filmvetítések tekinthetők meg Szantorini nevezetességeiről vagy más, a görög kultőrával kapcsolatos témáról – az idegenvezetők és reklámok időben felhivják mindenre a figyelmet. Visszafelé pedig, miután bejárták Szontorini nevezetességeit, bőséges vacsora várja a turistákat a hajón.

A kiváló szervezésről leginkább a helyszínen győződhet meg az utazó – a görögök kiváló házigazdák,  gyors és operatív módon oldják meg a sok száz vagy épp ezer vendég ellátását és szórakoztatását. Mire a jobbára a turistairodák, vagyis az egyes csoportok által beszélt nyelv alapján megszervezett vacsoraturnus véget ér, a hajó meg is érkezik Iraklionba.

Görögországi Utak 

Légi utak: Naponta több légi járat is létezik Athén és Szantorini között. A repülőút gyors, pontos és kényelmes. Ezen kívül légi összeköttetés van Szantorini és a krétai Iraklion valamint a rhodoszi Mikonosz  között.

Helyi utak, vizen: Aki nem csupán egyetlen napra érkezik Szantorinira, hajóval, a part közelében, körbejárhatja a szigetet vagy a tágas Kalderát, autóbusszal pedig avagy részben épp gyalog, bejárhat minden települést.

A sétahajó északon, a Mavropetra foktól indul délkelet, dél, majd délnyugat felé, a part mentén. Közben érinti Kolumbosz fokot, Burbulu, Kamari, Agiosz Georgiosz, Messza Vouno és Exomitiss réveit. Ez utóbbi a sziget legdélibb pontja. Innen a Mavro és Akrotiri rév ferlé folytatódik az út, aztán az utolsó fokot is megkerülve bevonul a Kaldera medencéjébe, elér Othinio és Kato Fira révébe, majd eléri a Szkarosz és a Turlosz fokot s érintve Mouzakit is, az Oia alatti révben fejezi be a körutat.
A nagy távolsági hajók Fira alatt kötnek ki.

Szárazföldi közlekedés: A szigetet sűrűn behálózó kiváló utakon minden helység és ásatási hely könnyen megközelíthető autóbusszal. Ezek általában szervezett utak, ahol kérésre minden csoportot a választott – pl. német, angol, francia – nyelven beszélő helyi  idegenvezető ismerteti a látnivalókat.

Ezen kívül Firában van taxiállomás, ahonnan a nagyobb helységekbe is elviszik a turistákat. A romantikus kedvűbbek s főleg a gyermekes családok pedig a speciális helyi alkalmatossággal, a pótkocsis „nyitott” szállítóeszközzel utazhatják be Fira főutcáját