Thesszaloniké, vagy Szaloniki

Thesszaloniki méltán megérdemli, hogy Görögország második fővárosának nevezzék. A rendkívül dinamikusan fejlődő város jelentős közigazgatási és gazdasági központ, de kulturális szempontból is egyike a legszámottevőbb városoknak. Ugyanakkor a görög kultúra kontinuitásának a jelképe is, ahol a görög antik szellem vitalitása napjainkig érezhető.
Ha Görögország valóban megosztható kulturális szempontból és az „igazi” görög szellemet, az ókori Hellászt a dél jelenti, az északi Thesszaloniki  a másik, a bizánci-keresztény Hellászt testesíti meg. Ahogy Athén és a Parthenon meg a periklészi aranykor megannyi építészeti remeke s szellemi hagyatéka az antik görög kultúra jelképe, úgy Thesszaloniki a Bizánci Görögországé. 

A Szent Demetriosz Bazilika, a minarettel megtoldott Agiosz Georgiusz rotunda vagy az Agia Szophia kupolájának korai bizánci ikonjai, mind-mind ezt bizonyítják. A görög mentalitás és Görögország mai karaktere, a történelme és kultúrája megismerése szempontjából a kétezer éves északi rész, Thesszaloniki épp olyan fontos, mint a háromezer és valamennyi éves déli rész, Athén. 

Városnéző

Thesszaloniki bejárására aligha elég egyetlen nap, ezért akit különösebben érdekel a bizánci művészet és építészet jobb ha több napot szentel Szalonikinak, ahol a bizánci művészet évezredes fejlődése mozzanatról mozzanatra nyomon követhető. De Thesszaloniki középkori emlékei is versenyre kelhetnek a kora bizánci művészet itt található remekeivel.

Thesszalonikiban a szállás nem különösebb gond, mert a város szállodáinak a kapacitása az évente itt megrendezett Szaloniki Nemzetközi Vásár közönsége befogadására méretezett, melyre minden év szeptembere első dekádjában kerül sor – abban a periódusban viszont jó előre bebiztosítani a szálláshelyet. Thesszaloniki közelében van kemping is, a tengerparton levő Kalamaria.

De még a bizánci művészetben kevésbé járatos turista sem hagyhatja el úgy Görögországot, hogy ne áldozna néhány órát a sajátos hangulatú Thesszaloniki bejárására.
A korai órában még meglehetősen üres volt a tengerparton épült hatalmas parkoló ahol megállt a buszunk. Egyik oldalon a Nemzetközi Szabadkikötő és a végtelen tenger, a másikon a még zöld lombú fákkal szegélyezett sugárút, végében a híres Fehér torony, a Lefkosz Pirgosz, mely a XV. századból származó városvédő velencei erőd maradványa.

A Fehér torony a török időkben janicsárok börtöne volt, Mahmud szultán uralkodása után pedig joggal emlegették véres toronyként a környékbeliek, mígnem 1866-ban lebontották.

A ma látható Fehér torony egyszerű épülete a turistakalauzok egyik kedvenc látképe Thesszalonikiról, ugyanakkor útjelző azoknak, akik a Régészeti Múzeumot keresik, mely a Fehér torony közelében, a Nemzetközi Vásár melletti parkban van.

Utastársaim hamar elbúcsúztak, mert a város forgalmas sugárútjai, melyeken legfeljebb a komor középkori templomok hűvösében pihenhetnek majd meg, hihetetlen gyorsan felszippantotta a sorra érkező autóbuszokból szerteáradó turistákat.

Mindenki mindent látni akart, a zöldség- és gyümölccsel teli török piacot, a bazárt, mások hangosan hirdették, hogy a Chortiatisz-hegy szűk utcácskájáin egyenest felkapaszkodnak a Felsővárosba, hogy ott valamelyik kolostor udvarából tekinthessenek vissza a színesen nyüzsgő városra és a Theremaikosz-öböl kék vizére.

Volt aki a tengerparti sétányon maradt, hogy onnan  valamelyik mellékutcán bármikor rátérhessen a főútra, az Odosz Egnatiára.

Thesszaloniki – az Alsóváros

A napfényes, elegáns, csupa üveg épületekkel szegélyezett sétányon, a Leóforosz Vaszileosz Konsztandinu mentén, a görög módi szerint egymást érik az éttermek, tavernák, kávézók, ahol mindenki megtalálja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő tradicionális görög vagy nemzetközi ételeket.

A pincér szerint egyik közkedvelt étek, tán az olcsósága miatt is, a jobbára mélyhűtött halból készült ropogós-omlós barbunya, de kapható ott báránysült vagy roston pirított sertésborda, mellé az ízletes vegyes görögsaláta s persze a helyi, könnyű borok.
De aki nem szokta kora reggel lakomával kezdeni, megkóstolhatja a sajátosan görög, mondhatnám balkáni desszerteket, mint például a baklava s más diós avagy mandulás, sőt tökmagos süteményt.

Talán ez utóbbiak illata tette, hogy első benyomásra Thesszaloniki kora reggeli hangulata Bukarestre emlékeztetett.

Reggeli után, az Odosz Egnatia elegáns üzletekkel szegélyezett útra merőlegesen álló Galerius diadalivéhez értünk, mely csonkasága ellenére is impozáns építmény. I.e. 303-ban, a perzsák feletti győzelmei emlékére emeltette a már említett Galerius császár, aki Thesszalonikit választotta birodalma fővárosának. 

A diadalív épen megmaradt két fő oszlopán négy vízszintesen körbefutó sávon, márványból faragott domborművek örökítik meg Galerius mezopotámiai és örményországi győztes hadjáratait. A császár alakja több helyzetben is látható a dombormű jelenetein: a katonái között meg a legyőzött városok vagy országok hódolatát fogadva.

Egykor másik diadalív is állt itt, s a kettőt kupola kötötte össze, ami alatt két fontos út keresztezte egymást. Egyik a jelenlegi Odosz Egnatiával párhuzamosan haladt, a másik a Galerius mauzóleum – a jelenlegi Szent-György rotunda – helyén álló császári palotához és hippodromoszhoz vezetett.